MU: kevés volt a 150 millió euró a Real két játékosáért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.03. 12:33
null
A Real Madrid elutasította a Manchester United 150 millió eurós ajánlatát Gareth Bale-ért és Raphaël Varane-ért (Fotó: Reuters)
A spanyol El Mundo Deportivo hírportál arról számolt be, hogy a Premier League-ben szereplő Manchester United több mint 150 millió eurót ajánlott fel a Real Madrid két játékosáért, Gareth Bale-ért és Raphaël Varane-ért.

Mint azt már megírtuk, José Mourinho, a Chelsea portugál menedzsere korábban már megkereste a Real Madridot a walesi támadóval és a francia védővel kapcsolatban, ám 140 millió eurós ajánlatát Florentino Pérez klubelnök egyből elutasította.

Ezek után Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere úgy döntött, megpróbál lecsapni a rivális kiszemeltjeire, és az MU a hírek szerint 110 millió fontos – átszámítva több mint 150 millió eurós – ajánlattal kereste meg Pérezt.

Úgy tűnik azonban, hogy ez sem volt elég ahhoz, hogy meggyőzze a blancók „első emberét”, aki ahogy az első, úgy a második ajánlatnál sem vacillált sokáig, és rögtön elvetette, hogy nem adja el két sztárját, ugyanis Pérez és a frissen kinevezett Rafa Benítez vezetőedző is alapemberként számol a 25 esztendős Bale-lel, valamint a 22 éves Varane-nal.

A hírek szerint Van Gaal nem tett le a duó szerződtetéséről, és hamarosan ismét megkeresi a Real Madridot, ám a következő „hadjáratába” David de Geát, a spanyol csapat által körülrajongott kapust is belevonná.

 

Legfrissebb hírek

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
12 órája

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
16 órája

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Carrick: Unitend? Kihagyott ziccerek, szétszórt védekezés, fölöslegesen összehozott büntető, piros lap... és újabb vereség

Angol labdarúgás
2026.10.31. 15:30

Iraola szerint van esély arra, hogy Szoboszlai visszatérjen az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.10.30. 15:36

Tragikus vonatbaleset történt Toledóban, elhalasztották a Király-kupa mérkőzéseit

Spanyol labdarúgás
2026.10.28. 14:04

Man. United: Carrick esélyt kap arra, hogy rendbe tegye a csapatot – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.27. 13:43

Itt a vége? Veszélyben Carrick állása a Bournemouthtól elszenvedett vereséget követően

Angol labdarúgás
2026.10.26. 09:30