Aston Villa: kirúgták az ősszel négy évre aláíró menedzsert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.11. 21:44
Az Aston Villa bejelentette, hogy megvált Paul Lambert menedzsertől, aki a legutóbbi 21 mérkőzéséből csak kettőt nyert meg a csapatával, és a keddi, Hull elleni bajnoki vereség után a Premier League 18., kieső helyére esett vissza.

Lambert remekül kezdte az idényt a Villával, a szezon elején aratott négy győzelemnek köszönhetően szeptember 17-én négyéves szerződést kötött a klubbal. Azóta azonban 21 mérkőzéséből csak kettőt nyert meg a klub, és dobogós helyről a kiesőjelöltek közé csúszott vissza.

„Az Aston Villa felbontotta Paul Lambert szerződését. A Leicester City elleni vasárnapi FA-kupa-mérkőzésre Scott Marshall pályaedző és Andy Marshall kapusedző készíti fel a csapatot" – állt a klub szerda esti közleményében.

Érdekesség, hogy vasárnap este éppen a Leicesterről terjedt el futótűzként az angol sajtóban, hogy elbocsátotta Nigel Pearson menedzsert – ezt aztán a sereghajtó cáfolta, kedden Pearson vezérletével játszott (és kapott ki) a csapat az Arsenal otthonában.

A szezon kezdete óta a Crystal Palace és a West Bromwich után aZ Aston Villa menesztette menedzserét harmadikként, míg a Newcastle-nél Alan Pardew, a QRP-nél Harry Redknapp saját elhatározásából távozott.

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
6 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30
Ezek is érdekelhetik