Anglia: a Bolton nyert, a Boro a 94. percben bukott pontokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.07. 18:51
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban Bogdán Ádám együttese, a Bolton hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Doncastert, Varga József csapata, a Middlesbrough viszont a 94. percben kiengedte a sikert a kezei közül.

Érdekesség, hogy a Birmingham City egyenlítő gólját szerző Kyle Bartley csak a 92. percben lépett pályára. Egyik magyar légiós sem került be a meccskeretbe.

A Derby County gólokban és piros lapokban gazdag mérkőzésen nyert a Blackpool ellen, a hazaiak részéről Chris Martin mesterhármast szerzett, igaz, kétszer tizenegyesből volt eredményes. 4–1-es hazai előny után ráadásul Neil Bishopot és Ángel Martínezt is kiállították az első félidő után még vezető vendégektől.

A Leeds United a félidőben már kettővel égett a Watford ellen, a 78. percre azonban már a hazai csapat vezetett – a végén azonban így is meg kellett elégednie egy ponttal.

CHAMPIONSHIP
19. FORDULÓ

Derby County–Blackpool 5–1
Birmingham City–Middlesbrough 2–2
Bolton Wanderers–Doncaster Rovers 3–0
Brighton & Hove Albion–Leicester City 3–1
Burnley–Barnsley 1–0
Ipswich Town–Huddersfield Town 2–1
Leeds United–Watford 3–3
Millwall–Wigan Athletic 2–1
Queens Park Rangers–Blackburn Rovers 0–0
Reading–AFC Bournemouth 1–2
Sheffield Wednesday–Nottingham Forest 0–1
Yeovil Town–Charlton Athletic 2–2

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Burnley 19 11 6 2 30–13 +17 39
2. QPR 19 11 6 2 22–10 +12 39
3. Leicester 19 12 2 5 31–21 +10 38
4. Derby County 19 10 4 5 40–26 +14 34
5. Nottingham 19 8 7 4 29–22 +7 31
6. Reading 19 8 7 4 28–22 +6 31
7. Blackpool 19 8 7 4 23–21 +2 31
8. Leeds United 19 9 3 7 29–23 +6 30
9. Ipswich 19 8 5 6 30–24 +6 29
10. Brighton 19 7 7 5 24–18 +6 28
11. Huddersfield Town 19 7 5 7 25–23 +2 26
12. Watford 19 6 7 6 30–27 +3 25
13. Blackburn Rovers 19 6 6 7 22–22 0 24
14. Wigan 18 6 4 8 19–20 –1 22
15. Bolton Wanderers 19 5 7 7 20–23 –3 22
16. Bournemouth 19 6 4 9 24–36 –12 22
17. Millwall 19 5 6 8 23–37 –14 21
18. Middlesbrough 19 4 8 7 30–30 0 20
19. Birmingham City 19 5 5 9 24–26 –2 20
20. Doncaster 19 5 5 9 17–31 –14 20
21. Charlton Athletic 19 4 6 9 16–23 –7 18
22. Yeovil Town 19 4 4 11 16–26 –10 16
23. Sheffield Wednesday 18 2 8 8 20–29 –9 14
24. Barnsley 19 3 5 11 18–37 –19 14

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Több játékra vágyom!

Légiósok
2025.11.20. 13:23

Nemzeti Sportrádió: Buffon a XXI. század legnagyobb kapusa

Minden más foci
2025.11.20. 12:05

Két csapatból is belga bajnokot csinált, most a Norwichot kell gatyába ráznia

Angol labdarúgás
2025.11.18. 15:26

Premier League: a Boro főnöke veheti át a Wolves megüresedett kispadját – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.11.08. 13:08

Tóth Balázs legalább három hónapig nem védhet – hivatalos

Légiósok
2025.11.06. 19:25

Tóth Balázs: Az öltözőben megtapsolt az egész csapat, libabőrös lettem

Légiósok
2025.11.04. 09:08

Championship: már nem Will Still a Soton vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.11.03. 09:29

A szurkolók Tóth Balázst választották meg október legjobbjának a Blackburnnél

Angol labdarúgás
2025.10.30. 21:15
Ezek is érdekelhetik