Chelsea: Terrynek meg kell küzdenie a helyéért - Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.20. 11:39
A Chelsea labdarúgócsapatának régi-új menedzsere, José Mourinho nemrégiben adott nyilatkozatában elmondta, hogy a „kékek” csapatkapitányának, John Terrynek – a többiekhez hasonlóan – nincs bérelt helye a kezdő tizenegyben.

„Nincs garantált helye, és ezt ő is tudja. Az egyetlen dolog, amit nem fenyeget veszély, az a barátságunk, sportszakmai szempontból azonban senki sincs biztonságban. Tudom, hogy John nagyon jó játékos, de ahogy mindenki másnak, neki is bizonyítania kell. Kemény munkára van szüksége, reméljük, elkerülik a sérülések” – szögezte le Mourinho.

A szigetországi sportsajtó egyébként úgy tudja, hogy az új idényben is Terry lesz a Chelsea csapatkapitánya, azt azonban megemlítik, hogy a portugál szakember a nyári átigazolási időszakban szeretne egy középhátvédet szerződtetni. A kiszemeltek között szerepel a Saint-Étienne U20-as világbajnok játékosa, Kurt Zouma, valamint a Porto alapembere, Eliaquim Mangala.

Legfrissebb hírek

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
20 perce

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
Tegnap, 8:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34

Kivagy, ha sikeréhes vagy? Kapd elő José Mourinhót!

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 14:46

Következhet José Mourinho budapesti BL-építkezése

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 09:42

Mourinhóék sem hagyták ki a francia–spanyol vb-elődöntőt – fotó

Foci vb 2026
2026.07.15. 07:10