Chelsea: a PL honlapja kinevezte Mourinhót, aztán mégse

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.02. 12:09
Kissé korán és meggondolatlanul kattintott rá a José Mourinho Chelsea-hez való visszatéréséről, a portugál mester második londoni kinevezésről szóló cikk élesítésének gombjára a Premier League hivatalos honlapjának egyik szerkesztője vasárnapra virradó éjjel. Nem sokkal később (8 óra körül) törölték a hírt az oldalról, de egy éles szemű internetező megörökítette a bakit.

Azt már korábban bejelentették, hogy Mourinho három szezont követően elhagyja a Real Madridot, s bár a sajtó és a közvélemény is biztosra veszi, hogy a következő állomása a Stamford Bridge lesz, hivatalosan ezt a londoni klub és maga a mester sem erősítette még meg. elhagyja a Real Madridot, s bár a sajtó és a közvélemény is biztosra veszi, hogy a következő állomása a Stamford Bridge lesz, hivatalosan ezt a londoni klub és maga a mester sem erősítette még meg.

A Special One szombaton Madridban az Osasuna felett aratott 4–2-es győzelemmel búcsúzott a Santiago Bernabéu közönségétől. Órákkal később a PremierLeague.com oldalnál már le is ültették őt a Chelsea kispadjára, a kinevezéséről szóló hírt ugyanis éjjel kiadták, június 3-ai (hétfő) dátumozással. A szalagcím így szólt: „José Mourinho visszatért a Chelsea-hez: a portugál menedzser xx évre kötelezte el magát a Stamford Bridge-en".

A címben szereplő két x-et többen római számként értelmezték, így volt, aki abban a hitben kezdte meg a vasárnapját, hogy Mourinho húsz évre kötelezte el magát korábbi sikerei helyszínén. Ez persze nem igaz, a dátumozásból kiindulva viszont akár azt is megtudhatjuk már a hét első napján, hány esztendő szerepel valójában a tréner új kontraktusában.

Legfrissebb hírek

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
4 órája

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
16 órája

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
19 órája

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
2025.12.21. 19:30

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
2025.12.21. 11:18

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04
Ezek is érdekelhetik