Anglia: Paul Gascoigne túl az elvonón, majdnem belehalt

Vágólapra másolva!
2013.03.10. 13:29
Paul Gascoigne-ról 2004-es visszavonulása óta többet cikkeznek az angol lapok, mint profi pályafutása alatt. A korábbi remek középpályás alkoholproblémái miatt az Egyesült Államokban töltötte az elmúlt heteket elvonón, majd hazatérve Angliába a The Sun angol lapnak nyilatkozva elmondta: már jobban érzi magát, de kis híján belehalt a kezelésbe.

„Azt hittem, nem élem túl, teljes roncs voltam" – mondta a negyvenöt éves angol, akinek orvosai sem jósoltak túl fényes jövőt, miután az elvonó első szakaszában több napra kómába esett.

Gascoigne pályafutása alatt összesen kilenc csapatnál szerepelt, a leghosszabb időt a Tottenhamnél töltötte. A korábbi kiválóság problémái 2012-ben súlyosbodtak, amikor tizenhét hónap szünet után újra elkezdett inni a nyáron Dubaiban, majd egy jótékonysági rendezvényen Northamptonban sírva fakadt, ami valósággal sokkolta a teljes brit médiát.


Az ötvenhétszeres válogatott középpályás elmondása alapján térden állva könyörgött orvosainak, hogy mentsék meg az életét, miután hosszú évekig küzdött káros szenvedélyével.

„Borzasztó volt, de a leckét biztosan megtanultam. Soha többet nem hagyom, hogy ilyen előforduljon, legyőztem a betegséget, és legyőztem a halált. Még az orvosok is azt mondták, hogy nem élem túl, de itt vagyok, kaptam egy újabb esélyt" – zárta nyilatkozatát Gascoigne.

Legfrissebb hírek

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
22 órája

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2025.08.16. 15:23

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 13:05

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 12:21

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
2025.08.16. 11:46

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
2025.08.16. 10:01

Drasztikusabb fellépést ígérnek a tizenhatoson belüli lerántások ellen a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02
Ezek is érdekelhetik