Szavazzon, melyiket tartja az idény legszebb Priskin-góljának!

Vágólapra másolva!
2009.03.13. 11:19
Pimasz átemelés, Bene Ferencéhez hasonlított csel, szemfülesség és kombinatív játék – de melyik is volt a legszebb megoldás, amely Priskin Tamás nevéhez fűződött a Watford színeiben a 2008–09-es idényben? A magyar válogatott csatár 10 gólt szerzett a Championshipben, egyet a Ligakupában a Tottenham Hotspur, egyet pedig az FA-kupában a Chelsea ellen. Szavazzon, Ön szerint melyik volt a legszebb Priskin-találat az alábbiak közül.
Priskin Tamás kissé későn, a 11. fordulóban lőtte az első gólját az idényben. Igaz, rögtön utána a másodikat is megszerezte a Southampton elleni bajnokin – méghozzá bravúros mozdulattal, sarokkal.

DUPLA A SOUTHAMPTON ELLEN

DUPLA A SOUTHAMPTON ELLEN



Több mint egy hónapot kellett várni a Watford magyar légiósának következő góljára, ekkor a Ligakupában a Tottenham hálójába talált be. A megmozdulást Brendan Rodgers, a Watford északír menedzsere később megdicsérte. Mindez azonban Priskinéknek kevés volt a továbbjutáshoz, a Spurs végül 2–1-re nyert, és később egész a döntőig menetelt, amelyben nemrég a Manchester Unitedtől kapott ki tizenegyesrúgások után.

REMEK TALÁLAT A LIGAKUPÁBAN, A TOTTENHAM ELLEN



Tavaly, december elején nagyon beindult az egykori győri csatár, a Tottenham után gólt lőtt a Birminghamnek (végül a Watford 3–2-re kikapott), majd a Norwichnak is (itt már csapata győzelmének is örülhetett Priskin).

KORAI GÓL A NORWICH ELLEN


KÖZELRŐL A BIRMINGHAM HÁLÓJÁBA



Az idei év első (majd rögtön a második…) Priskin-gólja január 27-én született a Burnley ellen 3–0-ra megnyert meccsen. A második találat egészen parádés cselsorozat után született, és Szöllősi György a blogjában Bene Ferenc 1966-ban a braziloknak lőtt góljához hasonlította.

KÉT PARÁDÉS GÓL A BURNLEY HÁLÓJÁBA



Újabb szép gól következett, méghozzá a Chelsea hálójába FA-kupa-találkozón. Nicolas Anelka három góllal válaszolt, így a Watford búcsúzott ebből a kupasorozattól is.

GÓL A CHELSEA-NEK AZ FA-KUPÁBAN



A Championship 33. fordulójában, a Swansea ellen volt újra eredményes Priskin, miután Tommy Smith beadását öt méterről laposan a kapuba küldte.

A SWANSEA ELLENI TALÁLAT



A következő körben a Blackpool kapusát ejtette át pimaszul a magyar támadó, akinek ez volt a 10. gólja a szezonban.

PIMASZ EMELÉS A BLACKPOOL ELLEN



A legutóbbi két játéknapon pedig egyaránt győztes gólt lőtt a Felvidékről származó csatár. A 37. fordulóban a Charlton, míg a 38. fordulóban a Nottingham Forest szurkolói bánták Priskin jó formáját.

GYŐZTES GÓL A CHARLTONNAK


GYŐZTES GÓL A NOTTINGHAMNEK



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik