Mourinho továbbra is örül az MU-nak, mert nem kell motiválnia játékosait

2009.02.17. 19:39
Immár az európai topbajnokságok mindegyike túl van a téli szüneten. Volt, ahol nem is álltak le a csapatok – lásd Anglia –, de a leghosszabb holtidőt maguk mögött tudó németek is fociznak már két hete. A héten UEFA-kupa-mérkőzésekkel folytatódik az európai kupaszezon, és közeledik február 24-e, amikor újra elindul a labda a legnézettebb sorozatban, a Bajnokok Ligájában. Nem is akármilyen találkozókkal, hiszen az első játéknapon rögtön összecsap egymással az olasz bajnok Internazionale és a címvédő Manchester United.
Mourinho magabiztos a BL-párharc előtt
Fotó: Imago
Mourinho magabiztos a BL-párharc előtt
Mourinho magabiztos a BL-párharc előtt
Fotó: Imago
Mourinho magabiztos a BL-párharc előtt

José Mourinho, az Internazionale vezetőedzője a nyolcaddöntő sorsolása után azt mondta, örül, hogy az előző szezon győztesével találkoznak az egyenes kieséses rendszer első fázisában. A portugál edzőnek azóta sem változott meg a véleménye, és bizakodóan várja a párharcot.

„A sorsolás előtt azt mondtam, hogy jó lenne a Manchester Uniteddel találkozni, és többen úgy gondolták, hogy megőrültem. Hiszen miért is akarnék Európa vezető csapatával összecsapni? De a véleményem nem változott, azért jó, hogy az MU-val találkozunk, mert ez megfelelő kihívás és mert kemény diónak ígérkezik az összecsapás.”

„Ez egy speciális párosítás a játékosaim számára, különösebben motiválnom sem kell őket. A legjobb mérkőzéseket a legjobb csapatok ellen lehet játszani, és az egyik ilyen jelenleg a Manchester United” – dicsérte Sir Alex Ferguson csapatát a Special One, aki szerint a „vörös ördögök” védelme és támadó egysége egyaránt kiváló teljesítményt nyújt az idényben.

Mourinho úgy nyilatkozott, játékosai tudják, hogy nyerhetnek. „Együttesemnek nagyon sok tapasztalata van, sok a tehetségünk, és tudjuk, hogy kell játszani a nagy mérkőzéseken. Szoros párharc lesz” – jósolta Mourinho, aki önbizalommal telve készül a mérkőzésre. A portugál edző csapatai eddig mindössze egyszer szenvedtek vereséget Ferguson fiaival szemben.
Legfrissebb hírek

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34

Kivagy, ha sikeréhes vagy? Kapd elő José Mourinhót!

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 14:46

Következhet José Mourinho budapesti BL-építkezése

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 09:42

Mourinhóék sem hagyták ki a francia–spanyol vb-elődöntőt – fotó

Foci vb 2026
2026.07.15. 07:10