Fernando Torres és Xabi Alonso hosszabb időre harcképtelenné vált

Vágólapra másolva!
2007.10.29. 17:11
Komoly áldozatokat követelt a listavezető Arsenal elleni döntetlen a Livepool FC számára. A „vörösök” három játékosa is megsérült a rangadón. Fernando Torres három hétre dőlt ki izomszakadás miatt, Xabi Alonso lábfejében eltörött az egyik csont, míg Javier Mascherano zúzódásokat szenvedett.
Fernando Torres egy félidőn át tudta segíteni csapatát az Arsenal ellen
Reuters
Fernando Torres egy félidőn át tudta segíteni csapatát az Arsenal ellen
Fernando Torres egy félidőn át tudta segíteni csapatát az Arsenal ellen
Reuters
Fernando Torres egy félidőn át tudta segíteni csapatát az Arsenal ellen

Komoly munkát kellett végeznie a Liverpool orvosi stábjának a vasárnapi 1-1-re végződött Arsenal elleni rangadó után. Hétfő reggel három játékos is kivizsgálásra kényszerült, és az eredmények cseppet sem bíztatóak.

Fernando Torrest már a szünetben Peter Croch-ra kellett cserélnie Rafa Benítez menedzsernek, miután a spanyol játékos jelezte, nem tudja folytatni a játékot. A támadó izomhúzódást szenvedett, aminek következtében előreláthatólag három hetet ki kell hagynia.

Xabi Alonso a második félidő hatvannyolcadik percében, még 1-0-s liverpooli vezetésnél hagyta el a pályát. A spanyol középpályás bal lábfejének negyedik csontjában mutattak ki törést a hétfő reggeli röntgenes vizsgálatok.

Az ő esetében még kedden konzultálnia kell a teljes orvosi stábnak, hogy milyen lépéseket tegyenek a mielőbbi gyógyulás érdekében, így nem tudni, pontosan mennyi ideig lesz harcra képtelen a Liverpool egyik leghasznosabb játékosa.

Javier Mascherano ugyan végigjátszotta az Arsenal elleni találkozót, azonban hétfőn ő is beállt a kivizsgálásokat várók sorába. Az orvosok az ő esetében pozitív hírekkel tudtak szolgálni.

A játékos lábában a röntgenképek nem mutattak ki törést, megúszta zúzódásokkal a vasárnapi derbit, így csupán néhány nap betegszabadsággal kell számoljon.

Rafa Benítezt azért is érintik rendkívül rosszul a sérülések, mert a Pool sorra játssza a meccseit a Premier League-ben, és jövő héten a Bajnokok Ligájában is muszáj nyernie a továbbjutás lehetőségének megőrzése érdekében a Besiktas ellen.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik