Király Gábor maradása a Crystal Palace céljaitól függ

2007.04.20. 09:12
Még nem tudja, hogy marad-e a Crystal Palace-nál Király Gábor. A magyar kapusnak lejár a szerződése a másodosztályú angol klubnál lejár a nyáron, és a folytatás a klub jövőbeli terveitől is függ.
A Crystal Palace együttese nagy tervekkel várta a 2006/07-es szezont, bíztak benne, hogy ezúttal sikerül visszakerülniük a Premier League-be, de ez a jelek szerint egyelőre csak álom marad: a londoniak a 12. helyen állnak, tizenegy pont távolságra a már rájátszást érő helyen található Wolverhamptontól.

Bár a szezon alatt voltak hullámvölgyei Király Gábornak, egy ideig nem is élvezte edzője bizalmát, az utóbbi időszakban azonban vele kezdődik a fővárosi csapat összeállítása.

Király szerződése azonban lejár a szezon végén, és egyelőre nem biztos, hogy a kapus meghosszabbítja azt.

A 31 éves játékos a klub hivatalos honlapjának a következőket nyilatkozta:
„Nagyon élveztem az itt töltött három évet, de lejár a szerződésem, és nem tudom, milyen lesz a jövő a Crystal Palace-nál. Fel akarnak-e jutni, és a rájátszás lesz a cél, vagy maradnának a másodosztályban, és teljesen új csapatot építenének?

Király hozzátette, hogy szívesen maradna a klubnál, de ezekre a kérdésekre szeretne mielőbb választ kapni.
„Ha nem jelzik felém a jövő évi célokat, akkor új klubot keresek. 31 éves vagyok, nem számítok fiatal játékosnak. Már nincs sok időm hátra a pályán, és gondolnom kell a családomra is. Szóval egyelőre várok, és meglátjuk, mit hoz a jövő.”
Legfrissebb hírek

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Öt gólt vágott a Juventus az El-ben, kiütötte ellenfelét a Crystal Palace is

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Folytatódik a Hull csodája: a Chelsea nem tudta megverni otthon az újoncot

Angol labdarúgás
2026.09.12. 18:11

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
2026.09.05. 20:21

Haaland és Cherki is duplázott, a City könnyedén nyert Londonban

Angol labdarúgás
2026.08.28. 22:54

Klasszikus Moyes-győzelemmel rajtolt az Everton, Glasner zakóval mutatkozott be Nottinghamben

Angol labdarúgás
2026.08.22. 18:04

Francia válogatott védőt igazolt a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.30. 12:21

Az angol Premier League-be tart a francia sikeredző

Francia labdarúgás
2026.06.03. 13:35