NHL: kiütéses Colorado-győzelem, 0–2-re áll a címvédő

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.06.19. 06:51
null
Fotó: Getty Images
A trónkövetelő Colorado Avalanche kiütéses, 7–0-ás győzelmet aratott az elmúlt két idényben bajnok vendég Tampa Bay Lightning ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének második mérkőzésén, és így 2-0-ra vezet az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban.

Három napja hosszabbítás után 4–3-ra diadalmaskodott a házigazda, amely most pillanatnyi esélyt sem adott. Még nem telt el három perc, amikor Valerij Nyicsuskin emberelőnyben megszerezte a vezetést pazar korongjáratás végén közelről. A hátvéd Josh Manson egy kontrából szépen lőtte ki a hosszú sarkot, majd a 14. percben az első összecsapást lezáró Andre Burakovsky vágta be a Mikko Rantanen erős lövése utáni kipattanót.

A Lightning sztárkapusa, Andrej Vaszilevszkij – akit jelenleg posztján a világ legjobbjának tartanak – pályafutása első 98 playoff-mérkőzésén soha nem kapott kettőnél több gólt az első harmadban, most viszont a döntőben egymás után kétszer is. Csak az 1936-os Detroit Red Wings és az 1981-es New York Islanders volt képes a finálé első két felvonásán legalább három találatot ütni a nyitó húsz percben.

A fordulást követően sem talált magára a címvédő. A 25. percben egy sikeres letámadás végén Rantanen adott középre a kapu mögül, és Nyicsuskin kapásból nem hibázott. Még a szünet előtt Darren Helm iramodott meg saját harmadából, végig száguldott a pályán, majd kilőtte a bal felső sarkot. Egyetlen rossz hír volt a hazaiak számára, hogy Burakovsky megsérült, és már nem tért vissza.
A harmadik játékrészben a világ egyik legjobb és legponterősebb hátvédjének felfejlődött, 23 éves Cale Makar - aki a finálé első öt harmadában inkább csak a védekezéssel törődött - belelendült. A 43. percben emberhátrányban mesterien lőtte ki Vaszilevszkij botos kesztyűje alatti területet, majd az 50.-ben már emberelőnyben Rantanen keresztpasszát értékesítette. Makar így már hétgólos a playoffban, amely klubcsúcs a hátvédek között. Ő lett a liga történetének második védője, aki egy meccsen emberelőnyben és -hátrányban is eredményes volt, előtte 1988-ban a bostoni Glen Wesley vitte véghez ezt a bravúrt.

Darcy Kuempernek mindössze 16 lövést kellett védenie, hogy túllegyen pályafutása második kapott gól nélküli rájátszás-összecsapásán, míg Vaszilevszkij 30 kísérletből 23-at védett, ez pályafutása legrosszabb mutatójú (76.7 százalék) mérkőzése volt, és 100 playoff-szereplése alkalmával most kapitulált a legtöbbször.

A Tampával 2020 óta most másodszor fordult elő, hogy a rájátszásban egymást követő két találkozón veszítsen. Egy fordulóval ezelőtt a New York Rangers elleni keleti döntőben is 0–2-re állt, az előtt viszont 18-szor mindig győzelemmel válaszolt egy vereségre. Az NHL történetében az az együttes, amely 2–0-ra vezet egy párharcban, 86.3 százalékkal meg is nyeri a csatát, a döntőben pedig 47/5, azaz 90.4 százalék ez a mutató.

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc magyar idő szerint kedd hajnalban folytatódik Tampában.

Összefoglaló

NHL, RÁJÁTSZÁS
STANLEY-KUPA, DÖNTŐ
2. MÉRKŐZÉS
Colorado Avalanche–Tampa Bay Lightning 7–0
(3–0, 2–0, 2–0)
Gól: Nyicsuskin (3., 25.), Manson (8.), Burakovsky (14.), Helm (37.), Makar (43., 50.)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2–0 a Colorado javára.

(MTI)

STANLEY-KUPA, DÖNTŐ
Június 16.:
Colorado Avalanche–Tampa Bay Lightning 4–3 – h. u.
Június 19.: Colorado Avalanche–Tampa Bay Lightning 7–0
Június 21.: Tampa Bay Lightning–Colorado Avalanche
Június 23.: Tampa Bay Lightning–Colorado Avalanche
*Június 25.: Colorado Avalanche–Tampa Bay Lightning
*Június 27.: Tampa Bay Lightning–Colorado Avalanche
*Június 29.: Colorado Avalanche–Tampa Bay Lightning
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Colorado javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik