NFL: hatalmas meglepetés, a Jets legyőzte az SB-favoritot

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.11.06. 23:12
null
Fotó: Getty Images
A New York Jets 20–17-re legyőzte a Buffalo Billst a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 9. fordulójában vasárnap este. A New England Patriots a harmadik negyedig még pontot sem engedett az Indianapolis Coltsnak, Nick Folk egymaga tizennégy egységet termelt csapatának.

 

A forduló meglepetését okozta a New York Jets azzal, hogy szoros csatában legyőzte a Buffalo Billst, amely így elszenvedte második vereségét ebben az idényben. A Jets rúgójátékosa, Greg Zuerlein remek meccset tudhat maga mögött, két mezőnygólja mellett az extra pontokat is magabiztosan szállította csapatának. Első mezőnygóljánál még a kamerakezelő is kissé eltévedt.



A félidőben még a Billsnél volt az előny, a harmadik negyed második felében azonban James Robinson touchdownjának köszönhetően már a Jets érezhette magát nyeregben.


Az utolsó játékrész elején egyenlített a Bills, de Zuerlein újabb mezőnygólja a New York-iak felé billentette a mérleg nyelvét.

A New England Patriots könnyedén, 26–3-ra győzte le az Indianapolis Coltsot. A Pats rúgója, Nick Folk ezen a mérkőzésen is a hátán vitte csapatát, egymaga 14 pontot szerzett.



Nagyot játszott a Jacksonville Jaguars is, amely 0–17-ről jött vissza a Las Vegas Raiders ellen és végül 27–20-ra diadalmaskodott. Második győzelmét szerezte meg a Detroit Lions, a michigani alakulat a nagyon rossz formában játszó Green Bay Packerstgyőzte le 15–9-re. Szoros meccsen nyert a Miami Dolphins, a Minnesota Vikings pedig jó hajrával szerezte meg idénybeli hetedik győzelmét és továbbra is ott van az eddig hibátlan Philadelphia Eagles nyakán.

NFL
ALAPSZAKASZ
9. FORDULÓ

Atlanta Falcons–Los Angeles Chargers 17–20
Chicago Bears–Miami Dolphins 32–35
Cincinnati Bengals–Carolina Panthers 42–21
Detroit Lions–Green Bay Packers 15–9
Jacksonville Jaguars–Las Vegas Raiders 27–20
New England Patriots–Indianapolis Colts 26–3
New York Jets–Buffalo Bills 20–17
Washington Commanders–Minnesota Vikings 17–20

KORÁBBAN
Houston Texans–Philadelphia Eagles 17–29

AZ ÁLLÁS
CSOPORTONKÉNT
AFC Kelet Gy-V-D % SZ–K PK
1. Buffalo Bills 6 – 2 – 0 0.750 220–118 +102
2. New York Jets 6 – 3 – 0 0.667 196–176 +20
3. Miami Dolphins 6 – 3 – 0 0.667 213–224 –11
4. New England Patriots 5 – 4 – 0 0.556 203–166 +37
AFC Észak Gy-V-D % SZ–K PK
1. Baltimore Ravens 5 – 3 – 0 0.625 208–183 +25
2. Cincinnati Bengals 5 – 4 – 0 0.556 228–185 +43
3. Cleveland Browns 3 – 5 – 0 0.375 200–199 +1
4. Pittsburgh Steelers 2 – 6 – 0 0.250 120–197 –77
AFC Dél Gy-V-D % SZ–K PK
1. Tennessee Titans 5 – 3 – 0 0.625 149–158 –9
2. Indianapolis Colts 3 – 5 – 1 0.389 132–183 –51
3. Jacksonville Jaguars 3 – 6 – 0 0.333 199–178 +21
4. Houston Texans 1 – 6 – 1 0.188 133–183 –50
AFC Nyugat Gy-V-D % SZ–K PK
1. Kansas City Chiefs 6 – 2 – 0 0.750 243–189 +54
2. Los Angeles Chargers 5 – 3 – 0 0.625 184–206 –22
3. Denver Broncos 3 – 5 – 0 0.375 121–132 –11
4. Las Vegas Raiders 2 – 6 – 0 0.250 183–201 –18
NFC Kelet Gy-V-D % SZ–K PK
1. Philadelphia Eagles 8 – 0 – 0 1.000 225–135 +90
2. Dallas Cowboys 6 – 2 – 0 0.750 183–133 +50
3. New York Giants 6 – 2 – 0 0.750 163–157 +6
4. Washington Commanders 4 – 5 – 0 0.444 159–192 –33
NFC Észak Gy-V-D % SZ–K PK
1. Minnesota Vikings 7 – 1 – 0 0.875 193–161 +32
2. Green Bay Packers 3 – 6 – 0 0.333 154–188 –34
3. Chicago Bears 3 – 6 – 0 0.333 187–216 –29
4. Detroit Lions 2 – 6 – 0 0.250 188–234 –46
NFC Dél Gy-V-D % SZ–K PK
1. Tampa Bay Buccaneers 4 – 5 – 0 0.444 162–164 –2
2. Atlanta Falcons 4 – 5 – 0 0.444 217–225 –8
3. New Orleans Saints 3 – 5 – 0 0.375 199–200 –1
4. Carolina Panthers 2 – 7 – 0 0.222 179–228 –49
NFC Nyugat Gy-V-D % SZ–K PK
1. Seattle Seahawks 6 – 3 – 0 0.667 241–220 +21
2. San Francisco 49ers 4 – 4 – 0 0.500 176–147 +29
3. Los Angeles Rams 3 – 5 – 0 0.375 131–173 –42
4. Arizona Cardinals 3 – 6 – 0 0.333 203–241 –38
FŐCSOPORTONKÉNT
AFC Gy-V-D % SZ–K PK
1. Kansas City Chiefs 6 – 2 – 0 0.750 243–189 +54
1. Buffalo Bills 6 – 2 – 0 0.750 220–118 +102
3. Tennessee Titans 5 – 3 – 0 0.625 149–158 –9
3. Baltimore Ravens 5 – 3 – 0 0.625 208–183 +25
5. New York Jets 6 – 3 – 0 0.667 196–176 +20
5. Miami Dolphins 6 – 3 – 0 0.667 213–224 –11
7. Los Angeles Chargers 5 – 3 – 0 0.625 184–206 –22
8. Cincinnati Bengals 5 – 4 – 0 0.556 228–185 +43
8. New England Patriots 5 – 4 – 0 0.556 203–166 +37
10. Indianapolis Colts 3 – 5 – 1 0.389 132–183 –51
11. Denver Broncos 3 – 5 – 0 0.375 121–132 –11
11. Cleveland Browns 3 – 5 – 0 0.375 200–199 +1
13. Jacksonville Jaguars 3 – 6 – 0 0.333 199–178 +21
14. Las Vegas Raiders 2 – 6 – 0 0.250 183–201 –18
14. Pittsburgh Steelers 2 – 6 – 0 0.250 120–197 –77
16. Houston Texans 1 – 6 – 1 0.188 133–183 –50
NFC Gy-V-D % SZ–K PK
1. Philadelphia Eagles 8 – 0 – 0 1.000 225–135 +90
2. Minnesota Vikings 7 – 1 – 0 0.875 193–161 +32
3. Seattle Seahawks 6 – 3 – 0 0.667 241–220 +21
4. Tampa Bay Buccaneers 4 – 5 – 0 0.444 162–164 –2
5. New York Giants 6 – 2 – 0 0.750 163–157 +6
5. Dallas Cowboys 6 – 2 – 0 0.750 183–133 +50
7. San Francisco 49ers 4 – 4 – 0 0.500 176–147 +29
8. Atlanta Falcons 4 – 5 – 0 0.444 217–225 –8
8. Washington Commanders 4 – 5 – 0 0.444 159–192 –33
10. Los Angeles Rams 3 – 5 – 0 0.375 131–173 –42
10. New Orleans Saints 3 – 5 – 0 0.375 199–200 –1
12. Arizona Cardinals 3 – 6 – 0 0.333 203–241 –38
12. Green Bay Packers 3 – 6 – 0 0.333 154–188 –34
12. Chicago Bears 3 – 6 – 0 0.333 187–216 –29
15. Detroit Lions 2 – 6 – 0 0.250 188–234 –46
16. Carolina Panthers 2 – 7 – 0 0.222 179–228 –49

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik