NFL: dráma! A Bengals védője 98 yardos TD-vel ütötte ki a Ravenst

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.01.16. 06:13
null
Sam Hubbard valószínűleg karrierje legfontosabb TD-jét szerezte (Fotó: Getty Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) rájátszásának wild card körében a New York Giants 31–24-re legyőzte a Minnesota Vikingst idegenben, míg a Cincinnati Bengals 24–17-re megverte a Baltimore Ravenst hazai pályán.



Igencsak jól kezdődött a mérkőzés a Cincinnati Bengals számára, hiszen Evan McPherson mezőnygóljával és Ja'Marr Chase touchdownjával az AFC Északi csoportjának győztese 9–0-ra vezetett a második negyed elején – a rúgó kihagyta az extrapontot a TD után.

A Baltimore azonban még Lamar Jackson sztárirányító hiányában sem tört meg – Tyler Huntley jól pótolta a sérüléssel bajlódó és új szerződésre vágyó QB-t, a félidő előtt öt perccel ki is osztott egy kétyardos TD-passzt J. K. Dobbinsnak. A védelem is összeszedte magát, így még a szünet előtt lehetősége volt a Ravens támadósorának, hogy pontokat tegyen fel az eredményjelzőre. A hatpontos ugyan nem jött össze, de Justin Tucker mezőnygóljával 10–9-re a Hollók vezettek.

A harmadik negyedben mindkét csapat egy-egy touchdownt ünnepelhetett – Joe Burrow egy yardról futott be a célterületre, majd Tee Higginsnek passzolt a kétpontos kísérletnél. Szinte azonnal jött a válasz a Ravenstől, Huntley egy 41 yardos TD-t hozott össze Demarcus Robinsonnal.

Az utolsó játékrészben a Bengals támadósorát teljesen kikapcsolta John Harbaugh csapata, bő tíz perccel a meccs vége előtt pedig rendkívül közel került ahhoz, hogy hétpontos vezetésre tegyen szert. Huntley a hazaiak kétyardosán indíthatott játékot, s a védők fölött szerette volna benyújtani a labdát. Logan Wilsonnak sikerült kiütni a kezéből a tojást, ami egyenesen Sam Hubbardhöz pattant. A védő 98 yardon át nyargalt, egyetlen Ravens-játékos sem érte utol.


A drámai jelenet után is volt még lehetősége a Baltimore-nak. Huntley utolsó passzánál az egyik hazai védő csaknem James Proche II kezébe ütötte a labdát, de a Ravens elkapója nem reagált elég gyorsan – a meccs 24–17-es Bengals-sikerrel ért véget.

Burrowék majd a Buffalo Bills vendégeként lépnek pályára a divisional roundban.

Izgalmas meccset vívott a Minnesota Vikings és a New York Giants is. A „lilák” Kirk Cousins egyyardos touchdownjával kerültek előnybe, ám Saquon Barkley és Isaiah Hodgins is gyorsan eredményes volt, így már az első negyedben fordítottak az Óriások.

A folytatásban Graham Gano mezőnygóljával növelte az előnyét Brian Daboll együttese. Csakhogy ne kényelmesedjenek el a New York-iak, K. J. Osborn egy elkapott TD-vel jelentkezett a félidő előtt.

A fordulást követően is higgadt maradt a vendégcsapat, négy perc sem telt el a második félidőből, amikor Daniel Jones megtalálta Daniel Bellingert hat pontért cserébe.

A Vikings Irv Smithnek és Greg Josephnek köszönhetően egyenlített a hajrában, ám a vendégek nevettek a végén – Barkley két yardról befutott a Vikings célterületére, így a New York Giants 31–24-es sikert aratott Minnesotában, s készülhet a csoportrivális Philadelphia Eagles ellen.


AMERIKAI FUTBALL
NFL, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD KÖR
AFC

Cincinnati Bengals (3.)–Baltimore Ravens (6.) 24–17
NFC
Minnesota Vikings (3.)–New York Giants (6.) 24–31

KÉSŐBB
Kedd, 2.15: Tampa Bay Buccaneers (4.)–Dallas Cowboys (5.) (Tv: Arena4)

KORÁBBAN
NFC
San Francisco 49ers (2.)–Seattle Seahawks (7.) 41–23
AFC
Jacksonville Jaguars (4.)–Los Angeles Chargers (5.) 31–30
Buffalo Bills (2.)–Miami Dolphins (7.) 34–31

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik