Még egy évet biztosan marad: LeBron James lehívta opcióját a Lakersnél

2025.06.29. 19:04
LeBron James marad! (Fotó: Getty Images)
A négyszeres bajnok LeBron James még egy szezont vállal a Los Angeles Lakersnél, így ő lesz az első, aki 23 idényt tölt el az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA).

 


A 40 éves sztár vasárnap közölte, hogy él az opciós jogával, és 52,6 millió dolláros fizetésért a következő évadban is a kaliforniaiakat erősíti. A háromszoros olimpiai bajnok 2018-ban érkezett a Lakershez, amellyel 2020-ban koronavírussal „tüzdelt” idényben bajnok lett, előzőleg a Miami Heattel (2012, 2013) és a Cleveland Cavaliersszel (2016) is ünnepelhetett.  

Az NBA pontrekorderének következő célja az, hogy ő legyen a legtöbb találkozón szerepelt játékos a ligában, és már csak 50 mérkőzésre van Robert Parish 1997-ben felállított, 1611 meccses csúcsától. A Los Angeles-i gárda az elmúlt szezonban csak a rájátszás első fordulójáig jutott, ahol a Minnesota Timberwolves búcsúztatta. 

 

Legfrissebb hírek

LeBron James a Philadelphia 76ersben folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
3 órája

NBA: Curry az első aktív játékos, akinek kiállítása nyílik a Hírességek Csarnokában

Amerikai sportok
2026.07.22. 21:01

Csaknem 90 ezerért kelt el Wilt Chamberlain három dollárért vett felsője

Amerikai sportok
2026.07.21. 12:25

Új csapathoz új mezszám kell Janisz Adetokunbónak

Képes Sport
2026.07.20. 17:52

Az eddigi legszorosabb Final Four! Emlékezetes offline döntővel zárult a HUNBASKET NBA2K 2026-os szezonja

Hirdetés
2026.07.20. 11:02

NBA: Wembanyamával szerződést hosszabbított a Spurs

Amerikai sportok
2026.07.11. 11:29

„Bocsánat, hogy ilyen sokáig tartott!” – New York „felrobbant” a Knicks sikere után

Képes Sport
2026.07.09. 18:22

LeBron James elhagyja a Lakerst, máshol kíván játszani

Amerikai sportok
2026.06.30. 19:29