Nem így indult, végül az OKC a Minnesotát simán legyőzve előnybe került – videók

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2025.05.21. 07:15
null
A meccsen a legtöbb pontot szerző két játékos: Shai Gilgeous-Alexander (fehérben) és Julius Randle (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásában a Nyugati főcsoport döntőjének első mérkőzésén az Oklahoma City Thunder 114–88-ra legyőzte a Minnesota Timberwolvest.

A Nyugati főcsoportdöntő első mérkőzésén az előző kör után többet pihenő Minnesota Timberwolves kezdett jobban, Anthony Edwards már három perc után öt pontnál állt, 10–3-as rohanással nyitottak a vendégek. Az első félidőben végig vezetett a Timberwolves, a legnagyobb különbség kilenc pont volt, a nagyszünetre négypontos előny maradt. 

A második félidőre viszont elfogyott a Minnesota támadójátéka, Edwards az első félidei 13 pontjához további ötöt tett hozzá a harmadik negyedben, míg az utolsó játékrészben már nem szerzett pontot. Ellenben az MVP-várományos Shai Gilgeous-Alexander az első félidei 11-hez további húsz pontot tett hozzá. A második félidőben az OKC védekezése folyamatosan nyomás alatt tartotta a Minnesotát, emellett a támadójáték is működött, a második félidőt 70–40-re nyerte az OKC, így a Thunder végül könnyedén nyerte meg az első meccset. Érdekesség, hogy a Timberwolvesnak 51, míg az Oklahoma Citynek csak 21 triplakísérlete volt, azonban a sikeres dobásokat csak 15–11-re hozta a Minnesota. Az OKC kétpontosok, hárompontosok és büntetők terén is pontosabban célzott, megnyerte a lepattanócsatát, és jobban vigyázott a labdára, miközben 31 pontot szórt labdaszerzések után.

A hazaiak legjobbja Shai Gilgeous-Alexander volt, aki az idei rájátszásban tizedik alkalommal jutott el legalább 25 pontig. Mellette Jalen Williams, Chet Holmgren, Isaiah Hartenstein is kétszámjegyű pontot ért el. A Minnesota legjobbja a 28 pontig jutó Julius Randle volt.

NBA
Rájátszás, Nyugati főcsoport, döntő
Első mérkőzés
Oklahoma City Thunder–Minnesota Timberwolves 114–88

 3. KÖR 
AZ ÖSSZESÍTETT ÁLLÁSOK
Keleti főcsoport
New York Knicks (3.)–Indiana Pacers (4.)
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Minnesota Timberwolves (6.) 1–0

A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

 EZ TÖRTÉNT AZ 1. KÖRBEN 
Keleti főcsoport
Cleveland Cavaliers (1.)–Miami Heat (8.) 4–0
Indiana Pacers (4.)–Milwaukee Bucks (5.) 4–1
New York Knicks (3.)–Detroit Pistons (6.) 4–2
Boston Celtics (2.)–Orlando Magic (7.) 4–1
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Memphis Grizzlies (8.) 4–0
Denver Nuggets (4.)–Los Angeles Clippers (5.) 4–3
Los Angeles Lakers (3.)–Minnesota Timberwolves (6.) 1–4
Houston Rockets (2.)–Golden State Warriors (7.) 3–4

EZ TÖRTÉNT A 2. KÖRBEN
Keleti főcsoport
Cleveland Cavaliers (1.)–Indiana Pacers (4.) 1–4
Boston Celtics (2.)–New York Knicks (3.) 2–4
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Denver Nuggets (4.) 4–3 
Minnesota Timberwolves (6.)–Golden State Warriors (7.) 4–1 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
20 órája

A Philadelphia 76ers hivatalosan is bejelentette LeBron Jamest

Amerikai sportok
2026.07.27. 17:30

LeBron James a Philadelphia 76ersben folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2026.07.24. 18:48

NBA: Curry az első aktív játékos, akinek kiállítása nyílik a Hírességek Csarnokában

Amerikai sportok
2026.07.22. 21:01

Csaknem 90 ezerért kelt el Wilt Chamberlain három dollárért vett felsője

Amerikai sportok
2026.07.21. 12:25

Új csapathoz új mezszám kell Janisz Adetokunbónak

Képes Sport
2026.07.20. 17:52

Az eddigi legszorosabb Final Four! Emlékezetes offline döntővel zárult a HUNBASKET NBA2K 2026-os szezonja

Hirdetés
2026.07.20. 11:02

NBA: Wembanyamával szerződést hosszabbított a Spurs

Amerikai sportok
2026.07.11. 11:29