NBA: söpréssel jutott tovább az OKC, drámai meccset nyert meg a Denver – videók

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.04.27. 07:13
null
Az OKC 4–0-s összesítéssel jutott a következő körbe (Fotó: Getty Images)
Az Oklahoma City Thunder negyedik meccsét is megnyerte a Memphis Grizzlies ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) magyar idő szerint vasárnap hajnalban, így 4–0-s összesítéssel jutott a rájátszás második körébe. A Cleveland Cavaliers egy lépésre került a továbbjutástól, a Golden State Warriors átvette a vezetést összesítésben, a Denver Nuggets pedig kiegyenlítette a párharc állását.

MIAMI HEAT–CLEVELAND CAVALIERS

A Keleti főcsoport első helyen kiemelt együttese, a Cleveland Cavaliers fölényes győzelmet aratott a Miami Heat vendégeként, amivel összesítésben már 3–0-ra vezet, azaz egy győzelemre került a továbbjutástól. A találkozón a vendégeknél Jarrett Allen 22 pontot és tíz lepattanót jegyzett.

MEMPHIS GRIZZLIES–OKLAHOMA CITY THUNDER

Nyugaton az Oklahoma City Thunder már biztossá tette a helyét a rájátszás második körében, miután egy szoros meccsen, 117–115-re győzött a Memphis Grizzlies otthonában. Az OKC-ban Shai Gilgeous-Alexander 38 pontot dobott, míg a túloldalon Scotty Pippen Jr. a 30 pontja mellé tíz lepattanót gyűjtött.

LOS ANGELES CLIPPERS–DENVER NUGGETS

Nikola Jokics teljesítményére lassan elfogynak a jelzők – a denveriek szerb klasszisa Los Angelesben ismét kitett magáért, hiszen 36 pontja mellé 21 (!) lepattanót szedett össze, és még nyolc gólpasszt is kiosztott. Mondani sem kell, hogy a Nuggets nagyban az ő kiváló teljesítményének köszönhetően győzött egy drámaian izgalmas találkozón 101–99-re, amivel 2–2-re alakította az összesített állást. A mindent eldöntő kosarat a denveriek a legutolsó másodpercben szerezték, Aaron Gordon zsákolásával.

GOLDEN STATE WARRIORS–HOUSTON ROCKETS

Stephen Curry vezetésével a Golden State Warriors hazai pályán 104–93-ra legyőzte a Houston Rocketset, amivel összesítésben 2–1-re vezet. A Warriors amerikai csillaga 36 pontig jutott a meccsen, továbbá kiosztott kilenc gólpasszt is.

NBA
RÁJÁTSZÁS, 1. KÖR
Keleti főcsoport
Miami Heat (8.)–Cleveland Cavaliers (1.) 87–124
Nyugati főcsoport
Memphis Grizzlies (8.)–Oklahoma City Thunder (1.) 115–117
Los Angeles Clippers (5.)–Denver Nuggets (4.) 99–101
Golden State Warriors (7.)–Houston Rockets (2.) 104–93

A RÁJÁTSZÁS ELSŐ KÖRE

Keleti főcsoport
Cleveland Cavaliers (1.)–Miami Heat (8.) 3–0
Boston Celtics (2.)–Orlando Magic (7.) 2–1
New York Knicks (3.)–Detroit Pistons (6.) 2–1
Indiana Pacers (4.)–Milwaukee Bucks (5.) 2–1
Nyugati főcsoport
Oklahoma City Thunder (1.)–Memphis Grizzlies (8.) 4–0
Houston Rockets (2.)–Golden State Warriors (7.) 1–2
Los Angeles Lakers (3.)–Minnesota Timberwolves (6.) 1–2
Denver Nuggets (4.)–Los Angeles Clippers (5.) 2–2

 

Legfrissebb hírek

NBA: Wembanyama parádézott Dallasban, Reaves 35 ponttal vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
11 órája

NBA: Harden Clevelandbe került, Davis Washingtonba tart – zárul az átigazolási időszak

Amerikai sportok
Tegnap, 9:57

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
Tegnap, 7:11

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
2026.02.04. 09:42

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
2026.02.04. 08:15

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
2026.02.03. 07:18

A tartalékok közül már nem maradt ki: LeBron James ott lesz az All Star-gálán

Amerikai sportok
2026.02.02. 11:32

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
2026.02.02. 08:56
Ezek is érdekelhetik