Amerikai futball: Sződy Ferenc a magyar válogatott új szövetségi kapitánya

2023.07.19. 13:46
null
Sződy Ferenc a legutóbbi idényben bajnoki címet ünnepelhetett a Budapest Wolves edzőjeként (Fotó: Magyar Amerikaifutball-szövetség)
Sződy Ferencet nevezték ki a magyar amerikaifutball-válogatott új szövetségi kapitányának.

 

A hazai szövetség szerdai tájékoztatása szerint elődje, Dan Pippin az Egyesült Államokban folytatja a pályafutását.

Sződy Ferenc a junior-, az egyetemi és a felnőttválogatott stábjában is dolgozott már, idén pedig vezetőedzőként bajnoki címet szerzett a Budapest Wolves gárdájával, amely veretlenül nyerte meg a hazai kiemelt osztályt.

„Nagy ugrás a koordinátori szintről fellépni a vezetőedzői szintre, ezt már a Budapest Wolvesnál is megtapasztaltam. Amikor a Wolvesnál megpályáztam ezt a pozíciót és elnyertem, nem gondoltam, hogy ilyen hatalmas különbség van és ennyivel több feladatot jelent vezetőedzőnek lenni. Óriási kihívás, de azt gondolom, hogy a magyar válogatott vezetőedzőjének lenni akkora megtiszteltetés, ami minden kihívást megér” – fogalmazott a szakember, aki korábban a védelmet irányította a nemzeti együttesnél.

A válogatott az A-csoportos Európa-bajnokságon kikapott Ausztriától és Franciaországtól is, így a 9–12. helyért küzdhet tovább idén, de hogy pontosan mikor és hol, arra még nem érkezett válasz a nemzetközi szövetségtől.

Legfrissebb hírek

Budapest legnagyobb játékostoborzójára készül a kétszeres bajnok Cowbells

Amerikai sportok
2026.03.11. 14:47

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
2026.02.07. 00:14

Mike Tomlin nem folytatja tovább a Pittsburgh Steelers vezetőedzőjeként – hivatalos

Amerikai sportok
2026.01.13. 20:55

Ifjabb Marvin Harrison remekelt, a Cardinals megverte Dallasban a Cowboyst – videó

Amerikai sportok
2025.11.04. 10:10

NFL: a Broncos két TD-s hátrányból felállva elvette a címvédő Eagles veretlenségét

Amerikai sportok
2025.10.05. 23:12

Történelmi siker: a magyar U19-es amerikaifutball-válogatott legyőzte Nagy-Britanniát!

Amerikai sportok
2025.09.14. 18:46

Az osztrák ligában folytatja a Fehérvár Enthroners

Amerikai sportok
2025.09.09. 16:19

Amerikából jöttem: széteshet a Chiefs? AFC-szezonfelvezető Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.09.06. 12:53
Ezek is érdekelhetik