NBA: Jokicsék idegenben is legyőzték a Lakerst, egy lépésre a döntő – videók

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.21. 08:55
null
Murray és Davis csatájából a Denver kanadaija került ki győztesen (Fotó: Getty Images)
A Denver Nuggets zsinórban harmadszor is legyőzte a Los Angeles Lakerst az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) nyugati főcsoportdöntőjében, így összesítésben már 3–0-ra vezeti a párharcot. Nikola Jokicsék így egy győzelemre kerültek a franchise történetének első döntőjétől.

A Denver esélyeshez méltón kezdte a találkozót, s 12 pontot vert Jamesékre az első negyedben – Murray volt a Nuggets kulcsembere ebben a felvonásban, hiszen csapata 32 pontjából 30-at ő szerzett. A kaliforniai együttes ezután összekapta magát és megnyerte a következő két játékrészt. A fordulat azonban a negyedik negyedben jött: Michael Malone együttese ismét hengerelt, s ezzel együtt a mérkőzést is behúzta. A Nuggets előnye összesítésben így már 3–0, s eddig még soha nem fordult elő a liga történelmében, hogy egy csapat ekkora hátrányt ledolgozva fordítson – karnyújtásnyira van a történelmi döntő.

A denveriek legjobbja Jamal Murray volt, aki 37 pontot, hét lepattanót és hat asszisztot tett bele a közösbe.

 



A sokak szerint MVP-díjra is érdemes (azt végül a 76erst erősítő Joel Embiid kapta) Nikola Jokics önmagához képest egy gyengébb napot fogott ki: a szerb óriás ezúttal nem jutott el a tripla dupláig, de 24–6–8-as mérlege így is megsüvegelendő.

 


 

 


Az újabb zakóba belefutó Lakersben Anthony Davis volt a húzóember, a 30 éves kiválóság 28 pontot, 18 lepattanót ésegy asszisztot jegyzett.

 



LeBron Jamest sem lehetett elmarasztalni az arany-liláknál: a legendás játékos 23–7–12-es mérlegét sokan megirigyelnék, de ezúttal ez sem volt elegendő az üdvösséghez. A 38 éves klasszis csapata veresége ellenére történelmet írt, s már az ötödik helyen áll a legtöbb rájátszásbeli dupla duplát jegyző játékosok rangsorában.

 

 

Részletes összefoglaló a kedző5.hu-n olvasható.

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORTDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
NYUGATI KONFERENCIA
Los Angeles Lakers–Denver Nuggets 108–119
(20–32, 35–26, 27–26, 26–35)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 a Denver Nuggets javára.

A KONFERENCIADÖNTŐK PÁROSÍTÁSA
KELET

Boston Celtics–Miami Heat (0–2)
NYUGAT
Denver Nuggets–Los Angeles Lakers(3–0)
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

A RÁJÁTSZÁS 2. FORDULÓJA
KELETI FŐCSOPORT

New York Knicks–Miami Heat (2–4) –a Miami továbbjutott
Boston Celtics–Philadelphia 76ers (4–3) –a Boston továbbjutott
NYUGATI FŐCSOPORT
Denver Nuggets–Phoenix Suns (4–2) –a Denver továbbjutott
Golden State Warriors–Los Angeles Lakers (2–4) –az LA Lakers továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartottak.

A RÁJÁTSZÁS 1. FORDULÓJA
KELETI FŐCSOPORT

Milwaukee Bucks–Miami Heat (1–4) –a Miami továbbjutott
Cleveland Cavaliers–New York Knicks (1–4) –a New York továbbjutott
Philadelphia 76ers–Brooklyn Nets (4–0) –a Philadelphia továbbjutott
Boston Celtics–Atlanta Hawks (4–2) –a Boston továbbjutott
NYUGATI FŐCSOPORT
Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves (4–1) –a Denver továbbjutott
Phoenix Suns–Los Angeles Clippers (4–1) –a Phoenix továbbjutott
Sacramento Kings–Golden State Warriors (3–4) –a Golden State továbbjutott
Memphis Grizzlies–Los Angeles Lakers (2–4) –az LA Lakers továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartottak.

 

 

Legfrissebb hírek

NBA: mínusz húszról lopta el a Boston pályaelőnyét a New York, pazar triplával győzött a Denver

Amerikai sportok
2025.05.06. 07:32

Még Jokicstól sem kellett extra: a Nuggets hetedik meccsen verte ki a Clipperst – videók

Amerikai sportok
2025.05.04. 09:27

NBA: a kiesés után LeBron James még nem tudja, hogy folytatja-e

Amerikai sportok
2025.05.01. 13:01

Hiába Doncic 28 pontja, a Minnesota Gobert dupla duplájával búcsúztatta a Lakerst

Amerikai sportok
2025.05.01. 08:28

A 43 pontos Anthony Edwards a kiesés szélére lökte a Lakerst – videók

Amerikai sportok
2025.04.28. 00:41

NBA: söpréssel jutott tovább az OKC, drámai meccset nyert meg a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.04.27. 07:13

Ismét vezet a Lakers ellen a Timberwolves, szépített a Bucks – videók

Amerikai sportok
2025.04.26. 08:14

NBA: hétmillió dollárért kelt el Kobe Bryant első Lakers-meze

Amerikai sportok
2025.04.25. 09:54
Ezek is érdekelhetik