NBA: Klay Thompson olyat tett, amit még senki a liga történetében

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.25. 07:41
A címvédő Golden State Warriors hazai pályán 116–101-re nyert a Houston Rockets ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerinti szombati játéknapján. A vendéglátó egyik sztárja, Klay Thompson pedig olyat tett, amire még nem volt példa a liga történetében. A 42 pontjából 36-ot hárompontos kísérletből szerző játékos lett ugyanis az első olyan kosárlabdázó, aki egy idényben több meccsen is legalább 12 triplát süllyeszt el.

A liga utolsó helyén álló Houston Rockets mélyrepülése tovább tart, hiszen sorozatban nyolcadik meccsét bukta el a texasi csapat, s 13 győzelem mellett már 46 vereséget számlál.

Őrült meccset játszott a Los Angeles Clippers vendégeként a Sacramento Kings. A találkozó nem a védekezésről szólt, hiszen már az első negyedben mindkét csapat 40 (!) pontig jutott, s bár a következő két felvonást megnyerték a hazaiak, markáns különbséget nem tudtak kialakítani, a vendégek pedig remek, 15–4-es hajrával zárkóztak és 306 pontot hozó, 153–153-as (!) döntetlennel zárult a rendes játékidő. Az első hosszabbításban sem jutottak dűlőre a felek, majd a másodikban a Clippers 175–169-re meglépett, de az utolsó hét pontot a Sacramento szerezte, megfordítva és 176–175-re megnyerve a mérkőzést.

A pontzuhatagban a vendégektől Malik Monk 45, De'Aaron Fox pedig 42 pontig jutott, de utóbbi 12 asszisztot is jegyzett, míg a Clippers legjobbja a 44–4–4-es mérleggel záró Kawhi Leonard volt, Paul George pedig 34 pontja mellett 10 lepattanóval és öt gólpasszal zárt.

 


A Milwaukee Bucks a Miami Heat elleni kiütéses, 128–99-es sikerével zsinórban 13. meccsét nyerte meg, s ilyen sorozatra csak egyszer, még az 1974–1975-ös kiírásban volt példa a klubnál. A csuklósérülésből visszatérő Janisz Adetokunbo (Giannis Antetokounmpo) négy-négy ponttal, lepattanóval és assziszttal járult hozzá a fölényes hazai győzelemhez, de térdsérülést szenvedett, ezért idő előtt véget ért számára a mérkőzés.



A Chicago Bulls Zach LaVine 32 pontjával, Andre Drummond (13–10–1) és Nikola Vucsevics (13–10–2) dupla duplájával ütötte ki hazai pályán a Brooklyn Netset, miután 44 ponttal nyert 131–87-re, megtörve hat mérkőzés óta tartó vereségszériáját.

A New York Knicksnél Julius Randle saját karriercsúcsát beállítva jutott 46 pontig a Washington Wizards vendégeként elért 115–109-es siker alkalmával, míg a Charlotte Hornets LaMelo Ball (32 pont, 10 lepattanó, nyolc gólpassz) és Gordon Hayward (27–13–5) remeklésének köszönhetően nyert 121–113-ra az Anthony Edwards (29–8–5) és Rudy Gobert (17–10) vezette Minnesota Timberwolves vendégeként.




Az Atlanta Hawks pedig Trae Young (34–3–9), Dejounte Murray (25–9–8) és Onyeka Okongwu (13–11–2) vezérletével győzte le 136–119-re a Cleveland Cavalierst.

A MÉRKŐZÉSEKRŐL RÉSZLETESEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

NBA
ALAPSZAKASZ

Washington Wizards–New York Knicks 109–115
Atlanta Hawks–Cleveland Cavaliers 136–119
Milwaukee Bucks–Miami Heat 128–99
Chicago Bulls–Brooklyn Nets 131–87
Minnesota Timberwolves–Charlotte Hornets 113–121
Golden State Warriors–Houston Rockets 116–101
Phoenix Suns–Oklahoma City Thunder 124–115
Los Angeles Clippers–Sacramento Kings 175–176 – kétszeri hosszabbítás után

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik