NHL: szeméttel borították el a jeget a szurkolók – videó

S. B.S. B.
2022.11.24. 17:32
null
Sör, baseball sapka, meg egy csomó egyéb szemét landolt a jégen (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) a New Jersey Devils 13 meccses győzelmi sorozata megszakadt, miután 2–1-es vereséget szenvedtek otthon a Toronto Maple Leafs ellen. Miután a játékvezető három gólt is visszafújt a hazaiaknak, a szurkolók szemetet dobálva fejezték ki nemtetszésüket.

 

A találkozó során a Devils négyszer is a hálóba talált, viszont ebből hármat is visszavontak a játékvezetők, ami kicsapta a szurkolóknál a biztosítékot. A 12. percben, miután Erik Haula gólját is visszafújták, a hazai drukkerek elkezdték dobálni a pályát mindennel, ami a kezük ügyébe került. A játékosok elmondása szerint a sok szemét mellett, teli sörös dobozok és még csirkeszárnyak is berepültek a jégre.

„Próbálkoztam inteni, hogy fejezzék be, de engem is eltaláltak valamivel, szóval nem erőlködtem tovább” – nyilatkozta a meg nem adott gól szerzője, Haula.

A hazaiakkal ellentétben a kanadai csapat játékosai egyből az öltözőbe vonultak és a mérkőzés után osztották meg érzéseiket az esettel kapcsolatban:

„Csalódást keltő és veszélyes volt – mondta a torontóiak kapitánya, John Tavares. – Nem számítunk rá, hogy ilyen történhet, még szerencse, hogy sikerült elkerülnöm a nagy részét. Fogalmam sincs, ez miért lenne a mi hibánk, egyszerűen őrület volt, ami ma történt.”

 


 

Legfrissebb hírek

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01

NHL: Celebrini rekordszerződést kötött a San Jose Sharksszal

Amerikai sportok
2026.07.29. 22:42

Ovecskin vágya: elérni az ezer alapszakaszgólt az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.07.16. 18:22

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Jégkorong: először tart NHL-es kapusedző tábort magyar fiataloknak

Jégkorong
2026.07.10. 13:25

Leo Carlsson lett az NHL legjobban kereső játékosa

Amerikai sportok
2026.07.10. 08:08

NHL: Ovecskin szeretné bizonyítani, hogy tud még magas színvonalon játszani

Jégkorong
2026.07.09. 15:15

NHL: vállműtét miatt novemberben játszhat újra Connor Bedard

Jégkorong
2026.07.09. 10:07