NBA: Curry 39 pontja is kevés volt a címvédő Warriorsnak Orlandóban – videó

Vágólapra másolva!
2022.11.04. 07:13
null
Hiába Steph Curry 39 pontja, az Orlando egy ponttal legyőzte a címvédő Golden State Warriorst (Fotó: Getty Images)
Hiába szórt tizenöt kísérletből nyolc triplát és zárt 39 ponttal, három lepattanóval és kilenc assziszttal Steph Curry, csapata, a Golden State Warriors sorozatban negyedik vereségét szenvedte el, hiszen egy ponttal, 130–129-re kikapott az Orlando Magic vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-ligában (NBA). A Denver Nuggets fordulatos mérkőzésen simán győzött az Oklahoma City Thunder otthonában, hiszen Nikola Jokicsék az utolsó negyedet 14 ponttal nyerték és végül 122–110-re diadalmaskodtak, megtörve a Thunder négymeccses győzelmi szériáját. A szerb játékos tripla duplát ért el, hiszen 15 pontja mellett 13 lepattanóval és 14 assziszttal zárt.

Orlando Magic–Golden State Warriors 130–129

16 pontos hátrányból fordított a Magic. Az egálra hozott első negyed után egy darabig úgy tűnt, hogy érvényesülhet a papírforma, a második játékrészt ugyanis 12 ponttal nyerte a címvédő Golden State, a harmadik negyedben pedig 16 egységgel, 73–57-re is vezetett már. Itt azonban megfordult az összecsapás, Paolo Banchero egymaga 12 pontot rámolt be rövid idő alatt, a Magic felpörgött, és a hazai alakulat végül 43 pontot tett fel a táblára csak ebben a játékrészben – a végén már csak két egység volt közte, de a meccs dinamikája abszolút megfordult. Ez pedig érvényesült is a záró etapban, amelynek első percében át is vette a vezetést az Orlando, majd egy 10–2-es futással meg is tudott lógni a GSW elől, itt már kezdett úgy tűnni, hogy meglesz nekik a győzelem - a Warriors viszont még egyszer felszívta magát, még egyszer fordított, és három percnél ismét minimális előnybe került. A végjáték rendkívül izgalmasan alakult, Steph Curry egymaga tíz pontot dobott ebben a három percben, az utolsó triplájával 126–126-ra alakította az eredményt már a 48. percen belül, de Jalen Suggs válaszolt erre egy távolival, aztán ellopta a labdát Currytől, bedobott egy büntetőt is, majd a végeredményt Klay Thompson hármasa állította be – oda-vissza volt még egy dobásuk a feleknek, de mindketten hibáztak, így komoly bravúrt bemutatva megszerezte idei második sikerét az Orlando. Suggs játékát külön is emeljük ki, mert a fiatal hátvéd 26 ponttal és 9 gólpasszal csapata vezéreként tündökölt, ebből 16 egységet a második félidőben jegyzett, és clutch helyzetben ő lett a megoldó ember – rajta kívül az újonc Paolo Banchero (22 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz) is remekelt, összesen heten dobtak náluk legalább 12 pontot, nagyon gördülékeny játékkal tudtak nyerni.

A Splash Brothers extrája sem volt elég, mélyen van a Warriors. Steph Curry 39 pontig és 9 gólpasszig jutott 13/22-es mezőnymutatóval és 8/15 triplával, Klay Thompson pedig régen látott jó formát mutatva 27 egységet termelt 7/15 hármast bebombázva – ha azt mondjuk, hogy a Splash Brothers 66 ponttal és 15 bedobott távolival zárja a meccset, alighanem elkönyveljük, hogy nyert a GSW. Márpedig nem így történt, az ok pedig ugyanaz, mint mostanában mindig: képtelenek érdemi védekezést bemutatni, Draymond Green szerint egyszerűen nem tesznek bele annyit a meccsekbe hátul, hogy az győzelmet érjen. Steve Kerr is egyetértett vele, szerinte még amikor 16 ponttal vezettek, akkor is ráncolta a homlokát, mert folyamatosan faultoltak, és bármilyen oldalról ziccereket dobhatott a Magic, egészen szörnyű volt, amit hátul műveltek. A faultolás egyébként is visszatérő probléma, Kerr többször mondta már, hogy képtelenek szabályosan megfogni bárkit, nos ezen az estén 46–15 (!) volt a kiharcolt büntetők aránya, és senki nem bírózott - egyszerűen ennyire reménytelenek voltak a vendégek hátul. Kerr szerint a sorozatban negyedik vereség és a 3–6-os mérleg után itt az idő a változtatásokra, felkavarja a rotációt, mert világos, hogy jelenleg nem működik a csapat, meg kell találniuk azokat az ötösöket, amelyek képesek hasznosak lenni hátul is – a második félidőben kapott 77 pont egyszerűen nem fér bele, sürgősen megoldást kell találniuk.

A Magic legjobb dobói:
Suggs 26/6, Banchero 22, F. Wagner 19/3
A Warriors legjobb dobói: Curry 39/24, Thompson 27/21, Looney 17/15

 


 

Oklahoma City Thunder–Denver Nuggets 110–122

Hullámzó meccsen nyert a Denver. Rárúgta az ajtót ellenfelére a Nuggets, az első negyedben 42 pontot termelt Michael Malone alakulata, a második negyedben pedig már 19 egységgel is vezetett, parádésan kezdtek a vendégek. A simának tűnő győzelemből azonban izzadós, körömrágós derbi lett, a nagyszünetet követően ugyanis sebességet váltott az OKC, 38–22-re megnyerte a harmadik negyedet, és meg is fordította a találkozót, az utolsó játékrésznek már a hazaiak mehettek neki kétpontos előnnyel. Itt viszont előkerült a Denver sokszor hiányolt szigorú védekezése: 15 ponton tartották a Thundert a legfontosabb etapban, nyolc perccel a vége előtt visszavették a vezetést, és onnantól nem is adták már azt ki a kezükből - pár perc alatt egy 13-2-t rohantak, ezzel pedig eldöntötték a küzdelmet. Nikola Jokics tripla-duplája quadruple-dupla lett, de a csúnyábbik fajtából (15 pont, 13 lepattanó, 14 gólpassz, 10 eladott labda), csillogott viszont Aaron Gordon (27 pont, 10/13 mezőnyből, 3/4 tripla), extrát játszott a padról Bruce Brown (15 pont, 5 lepattanó, 9 gólpassz), bevert 3/6 triplát Michael Porter Jr., és nagy örömükre Jamal Murray is remekelt: volt egy méretes poszterzsákolása, összességében pedig 24 pontot termelt 4/6 triplával. Egy jó formában lévő csapat otthonában arattak fontos győzelmet, ennek örülhetnek, a játék hullámzása, főleg a védekezés azért nem volt az igazi, de ez most belefért, most pedig otthon fogadják a San Antoniót.

SGA extrája most nem ért győzelmet. Egészen elképesztő szupersztár-formát mutat így a szezon elején Shai Gilgeous-Alexander, a Thunder vezére pedig most is jelezte, hogy szintet lépett erre a szezonra: 37 pontot dobott 13/17-es mezőnymutatóval és 11/11 büntetővel, méghozzá elvállalt tripla nélkül. Látványos és agresszív játéka a Denvernek is feladta a leckét, mellette a 19 pontos Lu Dort vagy a 16 pontos, 5 gólpasszos Josh Giddey is igyekezett, de a 20%-os triplázás nem volt elég – a Nuggets háromszor annyit (6 és 18) dobott be szinte azonos kísérletből, ráadásul az OKC játéka sokszor leegyszerűsödött SGA egy-egyeire, kevesebbet járt most a labda. Így is volt esélyük, felálltak a nagy hátrányból, de a negyedik negyedre elfogyott a lendület, így sorozatban négy győzelem után szenvedtek újra vereséget - elégedetlenek így sem lehetnek, bár következőleg Milwaukee-ban talán még nehezebb dolguk lesz.

A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 37, Dort 19/3, Giddey 16/6
A Nuggets legjobb dobói: Gordon 27/9, Murray 24/12, Jokics 15

 


 

NBA
ALAPSZAKASZ

Orlando Magic–Golden State Warriors 130–129
Oklahoma City Thunder–Denver Nuggets 110–122

Legfrissebb hírek

Tízpontos hátrányból fordított az Oklahoma City, ismét ikszre áll az NBA döntője

Amerikai sportok
2025.06.14. 07:39

NBA: Gilgeous-Alexander sokat rontott, megint vezet a Pacers

Amerikai sportok
2025.06.12. 07:32

SGA vezérletével egyenlített a döntőben a Thunder – videók

Amerikai sportok
2025.06.09. 07:30

A Pacers óriásit hajrázva nyert Oklahoma Cityben az NBA-döntő első meccsén

Amerikai sportok
2025.06.06. 06:47

Hatalmas favorit az OKC az NBA-döntőben, amelyben két luxusadó mentes csapat találkozik

Amerikai sportok
2025.06.05. 17:31

Sima hazai győzelemmel 2012 óta először NBA-döntős az OKC – videók

Amerikai sportok
2025.05.29. 08:21

Az óriási verés után megrázta magát az Oklahoma, már csak egy lépés hiányzik az NBA-döntőhöz

Amerikai sportok
2025.05.27. 07:37

NBA: az idényben egyszer sem kapott ekkora verést az Oklahoma

Amerikai sportok
2025.05.25. 09:03
Ezek is érdekelhetik