NFL: a Panthers sztárfutója San Franciscóba került

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.21. 10:28
null
McCaffrey a 49ers csapatánál folytatja (Fotó: AFP)
Ahogyan azt az ESPN az éjszaka során közölte, Christian McCaffrey-t, a Carolina Panthers futóját a San Francisco 49ers csapatához cserélte a charlotte-i csapat. A kaliforniaiak ezzel egy veszélyes, de sérülékeny futóhoz jutnak hozzá, aki viszont nagyon jól illeszkedhet a vezetőedző, Kyle Shanahan elképzeléseihez.

 

Adam Schefter az ESPN-től közölte, hogy Christian McCaffrey a San Francisco 49ershez került, miután a kaliforniaiak egy-egy 2023-as második, harmadik és negyedik körös, valamint egy 2024-es ötödik körös draftjogot is átruháztak a Carolina Panthersre.


 

A prémiumnak tekinthető árnak örülhet a Panthers, amely az első csapat volt idén, amely megvált vezetőedzőjétől, amikor kirúgta Matt Rhule-t. Az ideiglenes vezetőedző Steve Wilks lett. A csapat egyik legjobban fizetett elkapóját, Robbie Andersont hétfőn cserélték el az Arizona Cardinalshoz. David Tepper tulajdonos a teljes újjáépítésben gondolkodik, és nem zárható ki, hogy más, sokat kereső játékosoktól is meg fognak válni (DJ Moore), hogy minél több draftjoggal vághassanak neki a 2023-as játékosbörzének.

Rhule irányítása során a csapat értékes draftcetliket áldozott fel veterán, de középszerű, vagy annál is gyengébb irányítókért (Teddy Bridgewater, Sam Darnold, Baker Mayfield), ezért nem lenne meglepő, ha a gárda megpróbálna irányítót választani a játékosbörze az első körében. Az Ohio State játékosa, CJ Stroud, és az Alabama játékmestere, Bryce Young korai kiválasztása tűnik a legvalószínűbbnek.

A San Francisco sokat fizetett egy olyan játékosért, aki az elmúlt 33 mérkőzésből 23-at kihagyott sérülés miatt. McCaffrey-n kívül csupán két játékos volt arra valaha képes, hogy 1000 futott és 1000 elkapott yardot is szerezzen egy idényen belül (2019-ben). Tehetsége megkérdőjelezhetetlen, ám sérülékenysége komoly problémát okozhat, különösen úgy, hogy szerződése miatt 19.5 millió dollár üti majd a Niners fizetési sapkáját 2023-ban és 2024-ben egyaránt, majd 15.5 millió 2025-ben.

A csere megszületését segítette, hogy McCaffrey apja, Ed McCaffrey játszott Kyle Shanahan, a 49ers edzőjének apja, Mike Shanahan irányítása alatt a Denver Broncosban. A 49ers legjobb futója Jeff Wilson, aki 400 yarddal a 12. helyen áll a legtöbb futott yardot megtett játékosok listáján idén és draftolatlan szabadügynökként került a ligába.

Legfrissebb hírek

NFL: őrült, 63 pontos, hosszabbításos meccsen jutott AFC-döntőbe a Broncos, de hatalmas árat fizetett érte…

Amerikai sportok
2026.01.18. 05:43

Folytatódik az őrült NFL-idény – sosem volt ennyi fordulat egy rájátszásbeli hétvégén

Amerikai sportok
2026.01.13. 16:15

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
2026.01.12. 01:48

A Panthers megizzasztotta a Los Angelest, de a Rams jutott tovább – videó

Amerikai sportok
2026.01.11. 02:48

„Ha a nénikémnek golyói lennének” – rekordok és csalódások az NFL alapszakaszának végén

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:17

NFL: a félelmetes védelem újra előlépett – a Seahawks szerezte meg az NFC első kiemelését

Amerikai sportok
2026.01.04. 10:48

A Tampa Bay legyőzte a Pantherst, de még nem tudni, ki nyerte a csoportot – videó

Amerikai sportok
2026.01.04. 01:53

A Steelersnek Garrett megfékezése fontosabb volt a győzelemnél? Erre a playoffja is rámehet

Amerikai sportok
2025.12.30. 14:42
Ezek is érdekelhetik