NHL: hatalmas gólparádéval kezdődött a nyugati döntő

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.06.01. 08:32
null
A Colorado Avalanche játékosai nyolc góljuk egyikét ünneplik (Fotó: Getty Images)
Tizennégy gólt hozó mérkőzéssel kezdődött meg a Nyugati főcsoport döntője az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban (NHL): a Colorado Avalanche hazai jégen 8–6-ra verte az Edmonton Oilerst.

 

Evander Kane góljával a vendégek szerezték meg a vezetést, de az előny csak 36 másodpercig tartott ki (J. T. Compher egyenlített), és az első harmad hajrájától már végig a hazaiak jártak előrébb.

CALE MAKAR BOMBÁJÁVAL VETTE ÁT VÉGLEG A VEZETÉST A COLORADO


A második játékrészben sem csökkent a góllövőkedv, 4–3 után három hazai gól esett, csakhogy az Oilers képes volt felállni négygólos hátrányból: a harmadik periódus derekán 7–6 volt az állás! A meccs tulajdonképpen csak az utolsó percben dőlt el, amikor Gabriel Landeskog a vendégek üresen hagyott kapujába talált.

RYAN NUGENT-HOPKINS GÓLJÁVAL JÖTT FEL 7–6-RA AZ EDMONTON


A Colorado beállította a playoffbeli gólcsúcsát – korábban kétszer ért el nyolc gólt egy meccsen (1996, 2002) –, és az utóbbi harminc évben a harmadik olyan csapat lett a Los Angeles (1993) és a Buffalo (2006) után, amelyik egy playoffon belül három meccsen ütött legalább hét gólt.

Maga a mérkőzés is előkelő helyre került a Stanley-kupáért zajló rájátszás történetében: főcsoportdöntőben vagy döntőben csak két gólerősebb csatát jegyzőkönyveztek korábban – azokon 15 gól született.


A hazaiaknál J. T. Compher két gólt ütött, Mikko Rantanen, Nathan MacKinnon, valamint Gabriel Landeskog egy-egy góllal és assziszttal vette ki a részét a gólparádéból, míg Cale Makar a gólja mellett két másik előkészítésében vett részt. Az Oilersben Connor McDavid egy góllal és két assziszttal, Evander Kane és Ryan Nugent-Hopkins egy-egy góllal és assziszttal zárt.

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Colorado Avalanche–Edmonton Oilers 8–6
(3–2, 4–2, 1–2)

A NYUGATI FŐCSOPORTDÖNTŐ PROGRAMJA
Május 31.: Colorado Avalanche–Edmonton Oilers 8–6
Június 2.: Colorado Avalanche–Edmonton Oilers
Június 4.: Edmonton Oilers–Colorado Avalanche
Június 6.: Edmonton Oilers–Colorado Avalanche
Június 8.: Colorado Avalanche–Edmonton Oilers (ha szükséges)
Június 10.: Edmonton Oilers–Colorado Avalanche (ha szükséges)
Június 12.: Colorado Avalanche–Edmonton Oilers (ha szükséges)
Az összesített állás: 1:0 a Colorado javára

A KELETI FŐCSOPORTDÖNTŐ PROGRAMJA
Június 1.:
New York Rangers–Tampa Bay Lightning
Június 3.: New York Rangers–Tampa Bay Lightning
Június 5.: Tampa Bay Lightning–New York Rangers
Június 7.: Tampa Bay Lightning–New York Rangers
Június 9.: New York Rangers–Tampa Bay Lightning (ha szükséges)
Június 11.: Tampa Bay Lightning–New York Rangers (ha szükséges)
Június 14.: New York Rangers–Tampa Bay Lightning (ha szükséges)

Legfrissebb hírek

NHL: MacKinnon ötpontos meccse, a Colorado legyőzte a Vancouvert

Amerikai sportok
12 órája

NHL: négyen dupláztak a bajnoki döntős Edmonton ellen

Amerikai sportok
Tegnap, 7:44

NHL: a chicagói Bedard három gólpasszt adott, majd betalált

Amerikai sportok
2025.11.08. 08:10

NHL: Crosby nyerte a 99. ütközetet Ovecskin ellen

Amerikai sportok
2025.11.07. 07:21

Ovecskin beütötte 900. gólját az NHL-ben, nem is akármilyet

Amerikai sportok
2025.11.06. 09:13

NHL: a Minnesota úgy lőtte a győztes gólt, hogy nem volt a helyén a kapu – videó

Amerikai sportok
2025.11.05. 09:34

Parádés feltámadások és drámai hajrák az NHL-ben; hét meccs után nyert a Blues

Amerikai sportok
2025.11.04. 07:41

NHL: szétlövés döntött San Joséban, odahaza nyert a Ducks és az Islanders is

Amerikai sportok
2025.11.03. 08:50
Ezek is érdekelhetik