NHL: egyenlített a Tampa, a St. Louis és a Los Angeles

Vágólapra másolva!
2022.05.09. 09:31
null
A Tampa Bay Lightning hetet lőtt (Fotó: Getty Images)
A Tampa Bay Lightning, a St. Louis Blues és a Los Angeles Kings is nyert otthon és egyenlített az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának első fordulójában – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

A címvédő tampai együttes ellenállhatatlanul kezdett, az első nyolc percben Steven Stamkos, Pierre-Edouard Bellemare és Pat Maroon is betalált, a Toronto pedig nem tudott válaszolni. Két harmad után már 5–0-ra vezettek a hazaiak, akik összességében simán, 7–3-as sikerrel egyenlítettek a párharcban.

A legutóbbi két szezonban bajnok floridaiak ismét bizonyították, hogy a rájátszásban remekül reagálnak egy-egy rosszul sikerült mérkőzésre: a mostani volt sorozatban a 17. playoff-győzelmük vesztes meccs után.

A Los Angeles Kings remekül kezdte az Edmonton Oilers elleni párharcot, a második és a harmadik mérkőzésen viszont katasztrofálisan játszott. A két találkozón összességében 14–2-re kapott ki, ez alapján kifejezetten meglepőnek mondható avasárnapi teljesítménye. A kaliforniaiak ugyanis esélyt sem adtak a kanadai gárdának, a kétszeres bajok Jonathan Quick az Oilers mind a 31 lövését hárította, egy alkalommal még úgy is védett, hogy előtte a lepkés kesztyűje leesett a kezéről. A Los Angeles végül 4–0-ra győzött, ezzel legutóbbi bajnoki címe, 2014 óta először nyert hazai pályán a rájátszásban.

A 2019-es bajnok St. Louis Blues a Minnesota Wild ellen tudott egyenlíteni, nem utolsósorban Jordan Binnington kapus 28 védésének köszönhetően. A 28 éves hálóőr először kezdett a mostani playoffban, s kilenc vesztes meccs után először nyert a rájátszásban. Legutóbb éppen a három évvel ezelőtti nagydöntő mindent eldöntő hetedik találkozóján állt győztes csapat kapujában.

NHL, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT NEGYEDDÖNTŐK
KELETI FŐCSOPORT
Tampa Bay Lightning–Toronto Maple Leafs 7–3
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása:
2–2
Boston Bruins–Carolina Hurricanes 5–2
A párharc állása:
2–2

NYUGATI FŐCSOPORT
St. Louis Blues-Minnesota Wild 5–2
A párharc állása:
2–2
Los Angeles Kings–Edmonton Oilers 4–0
A párharc állása: 2–2

(MTI)

Legfrissebb hírek

NHL: 79 gól a szünet előtt; élen a Colorado, befogták a Carolinát

Amerikai sportok
2025.12.24. 07:42

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
2025.12.23. 07:31

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
2025.12.22. 09:18

Karlsson remeklésével a Canucks sorozatban a negyedik győzelmét aratta az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.12.21. 08:17

NHL: 11 gól Anaheimben, Sherwood-tripla a Canucksban

Amerikai sportok
2025.12.20. 08:48

NHL: McDavid folytatta pazar sorozatát, a pontlista élére ugrott

Amerikai sportok
2025.12.19. 07:20

Sorozatban ötödször nyert a keleten vezető Hurricanes

Amerikai sportok
2025.12.18. 07:35

Történelem az NHL-ben: megvan az első 1000 pontos német!

Jégkorong
2025.12.17. 08:07
Ezek is érdekelhetik