NBA: James Harden Philadelphiában folytatja

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.10. 20:11
null
James Harden a Philadelphiában folytatja (Fotó: Getty Images)
A Brooklyntól a Philadelphiához szerződött James Harden, aki 2018-ban az év legjobbja lett az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) – írja az MTI.


A 32 éves olimpiai és világbajnok alig 90 perccel az átigazolási időszak vége előtt váltott klubot, miután a Netsben az idény során 44 mérkőzésen átlagosan 22.5 pontot dobott.

Az ügylet részeként a 76ers többek között Ben Simmonst, Seth Curryt és Andre Drummondot adja át a Brooklynnak, amelyre alaposan rájár a rúd: sztárjai közül a most eligazolt Harden térdproblémák miatt nyolc napja nem játszott, Kevin Durant ugyancsak térdsérülés miatt csak március közepén térhet vissza, míg Kyrie Irving oltatlansága miatt csak az idegenbeli meccseken szerepelhet.

A 196 centis Harden korábban az Oklahoma City Thundert és a Houston Rocketset erősítette, mielőtt tavaly New Yorkba költözött. Tíz All Star-gálán szerepelt, és háromszor volt az idény gólkirálya.

Legfrissebb hírek

NBA: Harden Clevelandbe került, Davis Washingtonba tart – zárul az átigazolási időszak

Amerikai sportok
5 órája

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
Tegnap, 9:42

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
2026.02.03. 07:18

NBA: Paul George 25 meccses eltiltást kapott

Amerikai sportok
2026.01.31. 19:48

Denverben is nyert a keleti első Detroit Pistons – videók

Amerikai sportok
2026.01.28. 09:14

NBA: Adetokunbóék legyőzték a Lakerst; 21 pontos hátrányból állt fel a Thunder

Amerikai sportok
2026.01.10. 08:47

Felemás este Los Angelesben: 41 (!) pontos Clippers-siker, hazai Lakers-zakó a Pistons ellen

Amerikai sportok
2025.12.31. 08:13

Hiába remekelt Embiid és Maxey, kikapott Chicagóban a 76ers

Amerikai sportok
2025.12.27. 09:13
Ezek is érdekelhetik