NHL: házigazdaként folytatódott a Flyers vesszőfutása

2022.01.25. 08:43
null
Házigazdaként folytatódott a Flyers vesszőfutása (Getty Images)
Sorozatban a 12. mérkőzésén maradt alul a Philadelphia Flyers az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), a negatív klubrekordot a Dallas Stars elleni, hétfői 3–1-es hazai vereséggel állította be – közölte az MTI.

 

A Flyers az 1998–1999-es idényben kapott ki egymást követő 12 fellépésén, akkor nyolc találkozón pontot sem szerzett. Ezúttal a kilencediken szenvedett vereséget a rendes játékidőben.

A philadelphiai Keith Yandle közben ligarekordot állított be azzal, hogy csapata egymást követő 964. mérkőzésén lépett jégre az alapszakaszban. A csúcsot eddig a kanadai Doug Jarvis tartotta, aki 1975 és 1988 között a Montreal Canadiens, a Washington Capitals és Hartford Whalers játékosa volt.

Pavel Francouz a karrierje harmadik shutoutját jelentő 23 védéssel járult hozzá a Colorado 2–0-s győzelméhez a Chicago felett. Az Avalanche ezzel meghosszabbította hazai mérkőzéseken aratott győzelmi rekordját, az együttes egymást követő 16. összecsapását nyerte meg otthon. Utóbbi a liga történetének ötödik leghosszabb sorozata, holtversenyben a Boston Bruinsszal, amely 1976-ban volt hasonlóan sikeres vendéglátóként.

A góllövőlistán immár egyedüliként első Chris Kreider megszerezte 30. találatát az idényben, csapata, a New York Rangers pedig szétlövés után 3–2-re bizonyult jobbnak a vendég Los Angeles Kingsnél. Kreider a szétlövésben hibázott, a párharc a hatodik párt követően dőlt el, ott is 3–2-re nyertek a hazaiak.

Robin Lehner 34 védéssel hibátlanul zárt, így a Vegas a Washington vendégeként nyert 1–0-ra. Lehner a szezonban először végzett kapott gól nélkül, karrierje során pedig 17. alkalommal. A Capitals először nem szerzett gólt az idényben.

A Minnesota 8–2-re lelépte a liga legrosszabb mutatójával bíró montreali vendégeit. A nyolc szerzett góllal a Wild beállította a klubrekordot. A találatokat nyolc játékos lőtte, Connor Dewar először volt eredményes pályafutása során.

Matthew Tkachuk négy mérkőzés után nem szerzett gólt, a Calgary játékosa azonban a St. Louis ellen 7–1-re megnyert hazai találkozón az egyéni karriercsúcsot jelentő öt gólpasszal kárpótolta magát.

NHL, ALAPSZAKASZ
Philadelphia Flyers–Dallas Stars 1–3
Boston Bruins–Anaheim Ducks 3–5
New York Rangers–Los Angeles Kings 3–2 – szétlövés után
Washington Capitals–Vegas Golden Knights 0–1
Minnesota Wild–Montreal Canadiens 8–2
Calgary Flames–St. Louis Blues 7–1
Colorado Avalanche–Chicago Blackhawks 2–0

Legfrissebb hírek

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
8 órája

Szongoth Dománt draftolta a Buffalo Sabres!

Amerikai sportok
2026.06.27. 21:18

Hat taggal bővül az NHL Hírességek Csarnoka

Amerikai sportok
2026.06.23. 11:49

Visszavonult a háromszoros Stanley-kupa-győztes Jonathan Toews

Amerikai sportok
2026.06.19. 20:39

NHL: nem tér vissza a Stanley-kupa-döntős Vegas vezetőedzője

Jégkorong
2026.06.16. 19:18

Húsz év után nyert ismét Stanley-kupát a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.15. 06:29

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
2026.06.12. 05:59

A Vegas visszajött kétgólos hátrányból, de idegenben nyert és egyenlített a Carolina az NHL-döntőben – videó

Amerikai sportok
2026.06.10. 07:10
Ezek is érdekelhetik