NHL: kiütéses sikerrel kezdte a második kört a Colorado

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.05.31. 09:30
null
Kiütéses sikerrel kezdte a rájátszás második körét a Colorado Avalanche (Fotó: Getty Images)
Az alapszakaszgyőztes Colorado Avalanche a párharc első mérkőzésén 7–1-re kiütötte otthon a Vegas Golden Knights együttesét az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának második fordulójában.

 

Az egy hetet pihenő Avalanche villámrajtot vett a mérkőzésen, amelynek 25. percében már 4–0-ra vezetett a csupán egy napot kihagyó Golden Knights ellen. A Coloradóban Nathan MacKinnon és Gabriel Landeskog is kétszer volt eredményes, Cale Makar pedig góllal és három gólpasszal zárt. Mikko Rantanen – aki gólt lőtt és gólpasszt is adott a meccsen – sorozatban a 15. playoffmeccsén zárt ponttal.

A feszült hangulatú találkozón 74 percnyi büntetést kellett kiosztani, köztük a záró harmadban négy 10 perces fegyelmit. A vegasi Ryan Reaves a 48. percben egymaga gyűjtött be 19 percet, és végleg kiállították.

A Colorado – amely a rájátszás első körében 4–0-val búcsúztatta a St. Louis Bluest – sorozatban a tizedik győzelmét aratta.

A címvédő Tampa Bay kétszer jutott egygólos előnyhöz, a házigazda Carolina csak az elsőt követően tudott egyenlíteni, az 53. perc után már nem volt képes erre. Hiába támadott intenzíven a Hurricanes, a tampaiak kapujában Andrej Vaszilevszkij 37 alkalommal hárított. A Lightning így a rájátszás első köréhez hasonlóan a másodikat is idegenbeli győzelemmel kezdte.

NHL RÁJÁTSZÁS
NYUGATI CSOPORT
2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Colorado Avalanche–Vegas Golden Knights 7–1

A párharc állása: 1–0, a Colorado Avalanche javára.

KÖZPONTI CSOPORT
2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Carolina Hurricanes–Tampa Bay Lightning 1–2

A párharc állása: 1–0, a Tampa Bay Lightning javára.

A párharcok az egyik fél negyedik sikeréig tartanak.

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
13 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik