NHL: a győztes meccs után edzőt váltott a Calgary

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.03.05. 12:42
Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Calgary Flames menesztette Geoff Ward vezetőedzőt és Darryl Suttert nevezte ki a helyére.

A kanadai együttes elöljárói közvetlenül az Ottawa Senators elleni, csütörtök esti 7–3-as győzelmet követően váltak meg Wardtól, aki 2019 novembere óta irányította a csapatot.

A tréner az előző szezonban megbízott vezetőedzője volt a gárdának, amely augusztusban, a rájátszás első körében esett ki, a mostani kiírásban pedig 24 meccsen 24 pontot szerzett és az ötödik helyen áll a hét kanadai együttes alkotta csoportban.

Ward utódja „nagy név” a szakmában, ugyanis 2012-ban és 2014-ben Stanley-kupát nyert a Los Angeles Kingsszel, ráadásul komoly kötődése van a Flameshez, mivel 2002-től 2006-ig a csapat vezetőedzője, 2003 és 2010 között pedig az általános igazgatója is volt a klubnak. Irányításával 2004-ben nagydöntőbe jutott a Calgary, amire azóta nem volt képes.

Legfrissebb hírek

NHL: a Colorado megszakította az Anaheim nagy sorozatát

Amerikai sportok
17 órája

NHL: hosszabbítások és gólzáporok játéknapja

Amerikai sportok
2025.11.11. 06:58

NHL: MacKinnon ötpontos meccse, a Colorado legyőzte a Vancouvert

Amerikai sportok
2025.11.10. 08:47

NHL: négyen dupláztak a bajnoki döntős Edmonton ellen

Amerikai sportok
2025.11.09. 07:44

NHL: a chicagói Bedard három gólpasszt adott, majd betalált

Amerikai sportok
2025.11.08. 08:10

NHL: Crosby nyerte a 99. ütközetet Ovecskin ellen

Amerikai sportok
2025.11.07. 07:21

Ovecskin beütötte 900. gólját az NHL-ben, nem is akármilyet

Amerikai sportok
2025.11.06. 09:13

NHL: a Minnesota úgy lőtte a győztes gólt, hogy nem volt a helyén a kapu – videó

Amerikai sportok
2025.11.05. 09:34
Ezek is érdekelhetik