NBA: továbbra is a New York Knicks a legértékesebb klub

Vágólapra másolva!
2021.02.10. 18:55
null
A Knicks a legértékesebb klub az NBA-ben (Fotó: AFP)
A Forbes magazin szerint továbbra is a New York Knicks a legértékesebb klub az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

 

A tekintélyes gazdasági lap szerdai tájékoztatása alapján a New York-i egyesület annak ellenére végzett sorozatban hatodszor a lista élén, hogy 2000 óta csak egy rájátszásos párharcot nyert meg, és 1973-ban volt legutóbb bajnok.

A Knicks értéke – a tavalyihoz képest 8.7 százalékos emelkedéssel – jelenleg ötmilliárd dollár (1.5 billió forint). Ez az elemzés alapján annak tudható be, hogy a klub felújította csarnokát, busás televíziós szerződést kötött, és üzleti szempontból rendkívül kedvező térségben található.

A rangsor második helyén a Golden State Warriors áll 4.7 milliárd dollárral, majd a címvédő Los Angeles Lakers (4.6), a Chicago Bulls (3.3) és a Boston Celtics (3.2) következik. Az NBA-csapatok átlagos értéke 2.2 milliárd dollár, ami négy százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest.

Legfrissebb hírek

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
17 órája

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
2026.02.02. 08:56

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NBA: Gilgeous-Alexander 40 pontot dobott, szürreális este New Yorkban

Amerikai sportok
2026.01.22. 07:01

NBA: Cunningham-parádé a Knicks ellen; utolsó másodperces tripla Duranttől

Amerikai sportok
2026.01.06. 07:54

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
2025.12.25. 20:58

Jövőre három magyar városban szerepel a Harlem Globetrotters

Amerikai sportok
2025.12.17. 13:48

A Jalen Brunson és OG Anunoby vezette New York Knicks nyerte az NBA-kupát – videó

Amerikai sportok
2025.12.17. 07:27
Ezek is érdekelhetik