NBA: LeBron James nem játszott, a Lakers ismét kikapott

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.08.07. 07:21
Péntek hajnalban a Houston Rockets 113–97-re legyőzte a LeBron James nélkül felálló Los Angeles Lakerst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

A Houston Rockets már az első félidőben kilencpontos előnyre tett szert a Los Angeles Lakers ellen, amely sérülés miatt nem játszatta legnagyobb sztárját, LeBron Jamest. A bajnoki címre is esélyes gárda nem tudott közelebb jönni, sőt a maradék két negyedben is a Houston szerzett több pontot – leginkább James Hardennek köszönhetően –, így a meccs nagyon sima, 113–97-es texasi sikerrel ért véget. Houston Rockets már az első félidőben kilencpontos előnyre tett szert a Los Angeles Lakers ellen, amely sérülés miatt nem játszatta legnagyobb sztárját, LeBron Jamest. A bajnoki címre is esélyes gárda nem tudott közelebb jönni, sőt a maradék két negyedben is a Houston szerzett több pontot – leginkább James Hardennek köszönhetően –, így a meccs nagyon sima, 113–97-es texasi sikerrel ért véget.

A Lakers városi riválisa – és a Nyugati főcsoportban a legfőbb kihívója –, a Los Angeles Clippers a Dallas Mavericks ellen nyert 126–111-re.

A rájátszásba igyekvő Portland Trail Blazers 125–115-re megverte a nyugati harmadikDenver Nuggets csapatát.

Bővebben itt!

NBA, ALAPSZAKASZ
Sacramento Kings–New Orleans Pelicans 140–125
Milwaukee Bucks–Miami Heat 130–116
Phoenix Suns–Indiana Pacers 114–99
Dallas Mavericks–Los Angeles Clippers 111–126
Denver Nuggets–Portland Trail Blazers 115–125
Houston Rockets–Los Angeles Lakers 113–97

Legfrissebb hírek

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
Tegnap, 9:42

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
Tegnap, 8:15

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
2026.02.03. 07:18

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
2026.02.02. 08:56

Jokics egy hónap után pazar játékkal tért vissza, tomboltak a denveriek

Amerikai sportok
2026.01.31. 07:53

NBA: Mitchellék kiütötték a Lakerst; újabb dupla dupla Wembanyamától

Kosárlabda
2026.01.29. 08:00

NBA: Doncic 46 ponttal vezette győzelemre a Lakerst, Mitchell 45-tel a Cavst

Amerikai sportok
2026.01.27. 07:17

NBA: Luka Doncic 33 pontot szórt Dallasban, meg is verte volt csapatát a Lakersszel

Amerikai sportok
2026.01.25. 07:48
Ezek is érdekelhetik