NFL: Brady olyat szeretne elérni, ami még senkinek nem sikerült

Vágólapra másolva!
2020.04.07. 13:52
A profi amerikaifutball-ligában (NFL) a New England Patriotscal hatszoros bajnok irányító Tom Brady azért igazolt márciusban a Bay Buccanneershez, mert új kihívásra volt szüksége.

A 42 éves játékos húsz szezonon át erősítette a Patriotsot, márciusban ugyanakkor a holtidény egyik legnagyobb szenzációjaként csapatot váltott, és két évre Floridába szerződött.

Olyan dolgokat szeretnék elérni, ami még senki másnak nem sikerült ebben a sportágban” – írta a veterán játékos a csapatváltásról.

A változások és a kihívások az élet és a sportolók mindennapjainak részei. Ezeknek meg kell történnie” – tette hozzá az irányító, akit a 2000-es amatőr játékosbörze hatodik körében, a 199. helyen választott ki a Patriots.

A Gillette Stadionban 70 ezer ember fér el, és minden egyes hazai mérkőzésünkön telt ház volt. Nagyon szerencsés vagyok” – írta Brady, aki a cikkben köszönetet mondott a New England tulajdonosának, Robert Kraftnak, valamint a teljes stábnak.

A Tampánál úgy fogadtak, mintha egy lennék közülük. Meg akarják hallgatni, amit mondok nekik, én pedig nagyon izgatott és kíváncsi vagyok, mit tudok adni a Buccanneersnek. Készen állok, hogy segítsem őket” – mondta az irányító, aki fizikálisan már most idény közbeni formában érzi magát, és meglátása szerint képes lenne a legjobbját nyújtani.

Brady és Bill Belichick vezetőedző irányításával a Patriots szinte egyeduralkodó volt az elmúlt 20 évben az NFL-ben: 2001 óta kilencszer jutott Super Bowlba, melyet hatszor meg is nyert. A rájátszásról azóta egyszer, 2008-ban maradt le a csapat, amikor Brady a szezon első meccsén megsérült. A Patriots 2011 és 2018 között sorozatban nyolcszor játszott döntőt az Amerikai Főcsoportban (AFC).

A legendás irányító a Patriots csapatával az alapszakaszban 219 győzelem mellett 64 vereséget szenvedett, a rájátszásban 30-11 a mérlege. Az All Star-gálának számító Pro Bowlra 14-szer választották be, az alapszakaszban háromszor, a Super Bowlban négyszer volt ő a legértékesebb játékos, és az NFL első évszázadának és legutóbbi évtizede legjobb csapatának is tagja.

 

Legfrissebb hírek

„Ha a nénikémnek golyói lennének” – rekordok és csalódások az NFL alapszakaszának végén

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:17

A Tampa Bay legyőzte a Pantherst, de még nem tudni, ki nyerte a csoportot – videó

Amerikai sportok
2026.01.04. 01:53

A Steelersnek Garrett megfékezése fontosabb volt a győzelemnél? Erre a playoffja is rámehet

Amerikai sportok
2025.12.30. 14:42

Kikapott a rájátszásért küzdő Steelers, Panthers és a Buccaneers is – videó

Amerikai sportok
2025.12.28. 22:56

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2025.12.21. 22:51

Pitts három elkapott TD-je után utolsó másodperces mezőnygóllal kapott ki a Buccaneers – videó

Amerikai sportok
2025.12.12. 08:30

Hosszabbítás után verte a Dolphins a Commanderst Madridban

Amerikai sportok
2025.11.16. 22:35

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
2025.11.09. 22:29
Ezek is érdekelhetik