Gyász: Coelho nem fejezi be a könyvet, amelyet Bryanttel írt volna

H. K.H. K.
2020.01.28. 13:27
Paulo Coelho és Kobe Bryant egy gyerekkönyvön dolgozott együtt, de a brazil író bejelentette, hogy a kosárlabdasztár halála után törölte közös munkájuk kéziratát.

A 72 éves brazil regényíró hétfőn idézte fel az AP hírügynökségnek, hogy 2016-ban, Bryant visszavonulása után merült fel bennük egy közös gyerekkönyv ötlete. A köteten néhány hónappal ezelőtt kezdtek el dolgozni, miután augusztusban Bryant ismét megkereste.

Miután a 41 éves egykori sztársportoló vasárnap helikopterbaleset áldozata lett, Coelho bejelentette, hogy egyedül nem fejezi be a közös munkát, törölte az addig elkészült írást.

„Töröltem a vázlatot, mert semmi értelmét nem látom annak, hogy nélküle publikáljam” – mondta.

Ez nem azt jelenti, hogy ne akarna majd írni arról, mi mindent tanult Bryanttől, és arról, hogy milyen nagyszerű ember volt.

„De egy gyerekkönyvnek így semmi értelme sincs már” – fűzte hozzá.

Coelho bejelentése sok Bryant-rajongónak okozott csalódást, akik elárasztották az író közösségimédia-oldalait a kéréseikkel, hogy ne törölje az eddig elkészült közös munkát.

Bryant Coelho nagy rajongója volt, Az alkimistát a kedvenc könyvének nevezte, és csapattársaitól volt ügynökén át sokaknak ajánlotta.

A könyvvel a hátrányos helyzetű gyerekeket akartak bátorítani azzal, hogy a sport kitörési lehetőséget adhat számukra. Az író szerint a kosárlabdasztár nagy örömmel dolgozott a könyvön, hogy jó példát adjon a gyerekeknek, különösen a nehéz körülmények között élőknek.

A helikopterbalesetben Bryant négy gyermeke közül a vele utazó 13 éves lánya, Gianna is elhunyt a gép további hét utasával együtt.

Az író nem mondta el, hogy hány oldal készült el a könyvből, és azt sem, hogy adtak-e már címet neki. Bryant kiadója, a Granity Studios ifjúsági és gyerekregényeket publikált, de 2018-ban megjelentette The Mamba Mentality: How I Play című önéletrajzi írását is.

Coelho méltatásában kiemelte, hogy a kosaras élete nem csak a sport és a versengés körül forgott.

„Nagyon sok minden járt a fejében. Tragikus halála után látszik, hogy milyen fontos volt ő a világ számára. Még sokat fogunk beszélni örökségéről, amelyet nem csak a sportban hagyott maga után” – fogalmazott Coelho.

Legfrissebb hírek

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
Tegnap, 10:04

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35