NHL: egymás után negyedszer is vesztett a New York Rangers

MTI MTIMTI MTI
2019.10.21. 07:36
null
Jay Beagle gólja után már hárommal vezetett a Vancouver a Rangers ellen (Fotó: nhl.com)
Sorozatban negyedik mérkőzését vesztette el a New York Rangers: a négyszeres bajnokcsapat hazai jégen kapott ki 3–2-re a Vancouver Canuckstól az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vasárnapi játéknapján.

 

A kanadai együttes az első harmadban döntötte el a mérkőzést, amikor emberelőnyben, emberhátrányban és teljes létszámban is szerzett egy-egy gólt. A Rangers a folytatásban Jesper Fast és Artemij Panarin találatával csak szorossá tudta tenni a találkozót.

Szezonbeli nyolcadik mérkőzésén második győzelmét aratta a Minnesota Wild, amely Zach Parise harmadik harmad közepén szerzett góljával nyert 4–3-ra a vendég Montreal Canadiens ellen.

A Nyugati főcsoportot a Colorado Avalanche-csel együtt vezető Edmonton Oilers szétlövésben 1–0-ra kikapott a Winnipeg Jetstől. A két csapat a rendes játékidőben és a ráadásban sem bírt egymással, a Jets és az Oilers játékosai sem találtak kapuba, így mindkét kapus, a winnipegi Connor Hallebuyck (28 védés) és az edmontoni Mike Smith (23 védés) százszázalékos teljesítménnyel zárt.

NHL, ALAPSZAKASZ
New York Rangers–Vancouver Canucks 2–3
Minnesota Wild–Montreal Canadiens 4–3
Chicago Blackhawks–Washington Capitals 3–5
Winnipeg Jets–Edmonton Oilers 1–0 – szétlövéssel
Anaheim Ducks–Calgary Flames 1–2

Legfrissebb hírek

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01

NHL: Celebrini rekordszerződést kötött a San Jose Sharksszal

Amerikai sportok
2026.07.29. 22:42

Ovecskin vágya: elérni az ezer alapszakaszgólt az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.07.16. 18:22

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Jégkorong: először tart NHL-es kapusedző tábort magyar fiataloknak

Jégkorong
2026.07.10. 13:25

Leo Carlsson lett az NHL legjobban kereső játékosa

Amerikai sportok
2026.07.10. 08:08

NHL: Ovecskin szeretné bizonyítani, hogy tud még magas színvonalon játszani

Jégkorong
2026.07.09. 15:15

NHL: vállműtét miatt novemberben játszhat újra Connor Bedard

Jégkorong
2026.07.09. 10:07