NHL: egy mérkőzésre a továbbjutástól a Blue Jackets

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.15. 07:21
A két idegenbeli győzelem után hazai pályán is nyerni tudott a Columbus Blue Jackets az alapszakaszt győzelmirekord-beállításával megnyerő Tampa Bay Lightning ellen az NHL rájátszásának vasárnapi játéknapján, így egy lépésre van a továbbjutástól.

 

A 2000-ben alapított klub az egyetlen az NHL-ben, amely még nem nyert playoffpárharcot fennállása során, most viszont nagyon közel került a történelmi sikerhez. A floridaiaknak – akik 62 győzelemmel, NHL-rekordbeállítással zárták az alapszakaszt – innentől kezdve szinte csodára van szükségük, a liga történetében ugyanis mindössze négy csapatnak sikerült 3–0-s hátrányból fordítania, 186-an viszont elbuktak.

A Tampában nem léphetett pályára az alapszakasz legeredményesebb játékosa, a párharc második mérkőzését követően eltiltott Nyikita Kucserov, valamint Victor Hedman.

Ugyancsak a kiesés szélére sodródott a Pittsburgh Penguins, amely otthon kapott ki a New York Islanderstől. A „szigetlakók” legutóbb 36 évvel ezelőtt, az 1983-as Stanley-kupa-döntőben tudtak „söpréssel” nyerni egy playoffpárharcot.

A tavaly nagydöntős Vegas Golden Knights gólzáporos meccsen került előnybe a San Jose Sharks ellen. Mark Stone, a kaszinóváros klubjának támadója pályafutása első mesterhármasát szerezte, valamint adott két gólpasszt is. Hozzá hasonlóan Paul Stastny is öt ponttal zárt (2 gól+3 gólpassz). A kapus Marc-Andre Fleury karrierje 77. rájátszásbeli győzelmét ünnepelte, amivel feljött az NHL örökranglistájának hetedik helyére.

NHL, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ
KELETI FŐCSOPORT
Columbus Blue Jackets–Tampa Bay Lightning 3–1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 a Columbus javára.
Pittsburgh Penguins–New York Islanders 1–4
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 a New York javára.

NYUGATI FŐCSOPORT
St. Louis Blues–Winnipeg Jets 3–6
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a St. Louis javára.
Vegas Golden Knights–San Jose Sharks 6-3
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Vegas javára.



Legfrissebb hírek

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
Tegnap, 12:13

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
Tegnap, 8:11

Háromgólos hátrányból hosszabbítás után győzve egyenlített az Edmonton – videók

Amerikai sportok
2025.06.13. 07:00

Ezúttal nem volt mese, a Florida nagyon megverte az Edmontont az NHL-döntő harmadik meccsén

Amerikai sportok
2025.06.10. 07:32

Kétszeri hosszabbítás után egyenlített a Florida az NHL döntőjében – videó

Amerikai sportok
2025.06.07. 07:24

Marco Sturm az első német vezetőedző az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.06.06. 15:53

Hét gól, ráadás és dráma – az Oilers sikerével rajtolt az idei Stanley-kupa-döntő

Amerikai sportok
2025.06.05. 07:21

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.30. 08:07
Ezek is érdekelhetik