NBA: LeBron James ebben a szezonban már nem lép pályára

2019.03.31. 00:30
null
LeBron James egy februári mérkőzésen (Fotó: AFP)
A napokban eldőlt, hogy a Los Angeles Lakers nem lesz ott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) idei rájátszásában, ezért a klub vezetősége – az orvosi stábbal konzultálva – úgy határozott, hogy az alapszakaszból hátralévő hat mérkőzésen nem küldi pályára világklasszisát, LeBron Jamest.

 

A csapat szombati közleménye szerint mind a klub, mind LeBron James jövője szempontjából a pihentetés a legjobb választás. Ugyanakkor James elkíséri társait a New Orleans Pelicans és az Oklahoma City Thunder elleni idegenbeli mérkőzésekre.

Mint ismert, James ágyéksérülést szenvedett a Golden State Warriors elleni karácsonyi presztízsmérkőzésen, utána zsinórban 17 meccset kihagyni kényszerült. Visszatérése óta is rendszeresen jegelték a sérült testrészt, sőt a kosarasnak a térde miatt is pihennie kellett.

James 55 mérkőzésen lépett pályára a szezonban, 27.4 pontot, 8.5 lepattanót és 8.3 asszisztot átlagolt, és bár e mutatói jobbak a karrierátlagainál, nem tudta a rájátszásba vezetni csapatát.

2005 óta ez az első év, hogy a háromszoros NBA-bajnok kosárlabdázó csak nézője lesz a playoffnak.

Legfrissebb hírek

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
4 órája

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
Tegnap, 17:04

A Philadelphia 76ers hivatalosan is bejelentette LeBron Jamest

Amerikai sportok
2026.07.27. 17:30

LeBron James a Philadelphia 76ersben folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2026.07.24. 18:48

Csaknem 90 ezerért kelt el Wilt Chamberlain három dollárért vett felsője

Amerikai sportok
2026.07.21. 12:25

LeBron James elhagyja a Lakerst, máshol kíván játszani

Amerikai sportok
2026.06.30. 19:29

AJ Dybantsát választotta a draft első helyén a Washington Wizards

Kosárlabda
2026.06.24. 09:28

NBA-legek: Wembanyama könyököse is belefért a Spursnek; hatalmas lendületben a Knicks

Amerikai sportok
2026.05.19. 13:44