NBA: a Hawks megszerezte Carmelo Anthonyt, hogy aztán megváljon tőle

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.20. 08:15
null
Carmelo Anthony (balra) nem jár rosszul: 27.9 millió dollárt kap, hamarosan pedig oda szerződhet, ahova akar (Fotó: AFP)
Hármas csere zajlott le az NBA-ben, melynek részeként a klasszis Carmelo Anthonyt elpasszolta az Oklahoma City Thunder az Atlanta Hawksnak.

 

A megállapodás keretében Dennis Schröder, a Hawks német irányítója az OKC-hez került, Carmelo Anthony mellett az Atlanta még kapott egy 2022-es első körös választási cetlit (ami védett, így adott esetben két második körré alakul majd), harmadik félként pedig a Philadelphia 76ers is beszállt a buliba, s Timothé Luwawu-Cabbarot a Thunderhez távozott, míg Justin Andersont Atlantába küldte, cserébe pedig megkapta Mike Muscalát az OKC-től.

A Hawks egyébként nem tervez hosszú távon Anthonyval, hanem egyszerűen kivásárolja a szerződéséből, a szupersztár így megkapja a 2018–2019-es idényre szóló teljes fizetését (ami potom 27.9 millió dollár!), aztán szabadügynök lesz, ezáltal ő választhatja ki, mely csapathoz szerződik – igaz, ebben a szezonban az új együttesénél a szabályok értelmében már csak a minimum összeget keresheti majd meg.

A 34 klasszis esetében arról cikkeznek, hogy nagy valószínűséggel a Rocketshez igazol, s James Hardennel és Chris Paullal karöltve próbálja meg elhódítani a bajnoki címet.

Legfrissebb hírek

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
13 órája

A Philadelphia 76ers hivatalosan is bejelentette LeBron Jamest

Amerikai sportok
2026.07.27. 17:30

LeBron James a Philadelphia 76ersben folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2026.07.24. 18:48

AJ Dybantsát választotta a draft első helyén a Washington Wizards

Kosárlabda
2026.06.24. 09:28

NBA: a Spurs nyerte a főcsoportdöntő utolsó meccsét, nem véd címet a Thunder

Amerikai sportok
2026.05.31. 08:07

Wembanyama vezérletével magabiztosan nyert, és kiharcolta a hetedik meccset a Spurs – videó

Amerikai sportok
2026.05.29. 08:25

NBA: Gilgeous-Alexander ezúttal remekelt, ismét vezet az Oklahoma

Amerikai sportok
2026.05.27. 07:42

A Spurs 82 ponton tartotta a címvédőt, egyenlített a nyugati döntőben – videó

Amerikai sportok
2026.05.25. 07:40