NBA: megvan a liga történetének első európai vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2018.05.03. 11:50
null
Igor Kokoskov tavaly Európa-bajnoki címig vezette a szlovén válogatottat (Fotó: AFP)
A szerb Igor Kokoskov lesz az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) történetének első európai vezetőedzője.

 

A 46 éves szakember jelenleg a nyugati főcsoport-elődöntőben küzdő Utah Jazz másodedzőjeként dolgozik, majd az idény után a Phoenix Suns első számú trénere lesz.

„Igor volt az egyik első nem amerikai másodedző az egyetemi bajnokságban és az NBA-ben is, tavaly pedig Európa-bajnoki címre vezette a szlovén válogatottat" – méltatta őt Ryan McDonaugh, az arizonaiak vezérigazgatója.

Kokoskov a megbízott edzőként tevékenykedő Jay Trianót váltja a Suns kispadján, aki októberben a három mérkőzés után menesztett Earl Watson helyére érkezett.

A szerb tréner 18 éve dolgozik az NBA-ben segédedzőként, a Jazz előtt az Orlando Magic, a Cleveland Cavaliers, a Detroit Pistons és a Los Angeles Clippers is alkalmazta őt. Közben volt grúziai szövetségi kapitány 2008 és 2015 között, majd tavaly irányításával a szlovén csapat veretlenül – 9/0-s mérleggel – nyerte meg történetének első Eb-aranyát Isztambulban.

Legfrissebb hírek

Hiába Jokics újabb tripla duplája, odahaza átok ül a Denveren – megint kikapott

Amerikai sportok
Tegnap, 8:27

NBA: Barnes vezérletével nyert a Raptors, karriercsúcsokkal győzött a Hawks

Amerikai sportok
2025.11.14. 06:29

NBA: nem akármilyen visszatérés, Jalen Green győzelemre vezette a Sunst

Amerikai sportok
2025.11.07. 07:30

NBA: közel százötven millió dollárért hosszabbított sztárjával a Phoenix

Amerikai sportok
2025.07.10. 09:26

A Phoenix Suns Houstonba cserélte Kevin Durantet

Amerikai sportok
2025.06.22. 19:06

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
2025.03.26. 12:29

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

Kevin Durant 42 pontot szórt, a Suns meglepően simán verte a bajnokesélyes Cavalierst

Amerikai sportok
2025.03.22. 09:46
Ezek is érdekelhetik