NFL: jönnek a férfi cheerleaderek – a liga történetében először!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.28. 19:04
Az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) történetében először a Los Angeles Rams cheerleaderei között kap szerepet férfi táncos, méghozzá egyből kettő is.

Quinton Peron és Napoleon Jinnies úgy került be a csapatba, mint a többi hölgy: szigorú válogatás előzte meg a kiválasztást.Quinton Peron és Napoleon Jinnies úgy került be a csapatba, mint a többi hölgy: szigorú válogatás előzte meg a kiválasztást.

„Gondoltam, miért ne? Felhívtam az egyik barátomat, hogy mikor lesz a válogató" – emlékezett vissza a Good Morning America-nak adott interjújában Quinton Peron.

A válogatás utolsó körébe aztán 76-an kerültek be, ebből a mezőnyből került ki a 40 fős végső csapat.

A Baltimore Ravens és az Indianapolis Colts cheerleadereinek korábbi koreográfiáiban kapott már szerepet férfi, azonban kifejezetten táncos produkcióval kirukkoló férfi most először lesz az NFL-ben.

Korábban írtunk már néhány érdekes dolgot az NFL-es pomponlányokról, például hogy a legtöbbjük magasan képzett, vannak köztük doktorok, de még vegyészmérnökök is. Ezekről IDE KATTINTVA olvashat bővebben!

 

Congratulations to our 2018 Los Angeles Rams Cheerleaders!

1,767 Likes, 122 Comments - LA Rams Cheerleaders (@laramscheer) on Instagram: "Congratulations to our 2018 Los Angeles Rams Cheerleaders!"


Rams Cheerleaders on Twitter

Check out some from final auditions! https://t.co/HHWqFbDbhM


 

Thank you for having us on, @goodmorningamerica! Can't wait to get started with this historic team!

385 Likes, 15 Comments - LA Rams Cheerleaders (@laramscheer) on Instagram: "Thank you for having us on, @goodmorningamerica! Can't wait to get started with this historic team!..."


Legfrissebb hírek

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59

Kupp bosszúja, Payton mohósága, Adams bánata, Vrabel rekordja – sztorik az NFL főcsoportdöntőiből

Amerikai sportok
2026.01.27. 13:48

Újabb izgalmas végjáték után a Seattle a Rams legyőzésével jutott a Super Bowlba – videó

Amerikai sportok
2026.01.26. 04:09

Kezdőirányítója nélkül várja a Denver a New Englandet, jön a Seahawks–Rams dráma harmadik felvonása

Amerikai sportok
2026.01.20. 17:40

Újabb elképesztő feltámadást hozott a Bears, de hosszabbításban a Rams jutott az NFC döntőjébe – videó

Amerikai sportok
2026.01.19. 04:49

Folytatódik az őrült NFL-idény – sosem volt ennyi fordulat egy rájátszásbeli hétvégén

Amerikai sportok
2026.01.13. 16:15

A Panthers megizzasztotta a Los Angelest, de a Rams jutott tovább – videó

Amerikai sportok
2026.01.11. 02:48

Az Atlanta legyőzte a Ramst, sokat segíthet még a Carolinának

Amerikai sportok
2025.12.30. 09:02
Ezek is érdekelhetik