Ők is főszereplők, íme, az 52. Super Bowl cheerleaderei!

Vágólapra másolva!
2018.02.01. 18:51
Magyar idő szerint hétfő éjjel fél egykor rendezik meg az NFL nagydöntőjét, az 52. Super Bowlt. Az eseményen természetesen ott lesznek a New England Patriots és a Philadelphia Eagles szurkolólányai is. Íme, néhány érdekesség a cheerleaderekről!

MINDEN AZ 52. SUPER BOWL FELVEZETÉSÉRŐL EGY HELYEN! MINDEN AZ 52. SUPER BOWL FELVEZETÉSÉRŐL EGY HELYEN!

Egy évvel ezelőtti cikkünkben szót ejtettünk már néhány fontos tudnivalóról a cheerleadereket illetően. Ezeket most újra felelevenítjük, majd néhány érdekességgel és képpel bemutatjuk a hétfő éjjeli hölgy főszereplőket.

A New England Patriots Cheerleaders 1977-ben alakult, jelenleg 33 tagból áll. Létezik a 7–17 év közöttieknek is egy juniorcsoport, így már elég korán kezdhetik a lányok a karrierjüket.

A hölgyek minden évben készíttetnek egy fürdőruhás naptárat, amelyet piacra is dobnak. 2008-ban pedig a csapat elment Kínába, hogy a pekingi olimpiára helyi táncosokat készítsen fel.

We loved signing autographs at the Super Bowl Experience today!

1,613 Likes, 8 Comments - Patriots Cheerleaders (@patriotscheerleaders) on Instagram: "We loved signing autographs at the Super Bowl Experience today! "



#NotDone

5,945 Likes, 37 Comments - Patriots Cheerleaders (@patriotscheerleaders) on Instagram: "#NotDone"



 

Wishing we were here instead of getting ready for tomorrow's snow storm in FoxBRRo! Laszlo Tarko

6,001 Likes, 34 Comments - Patriots Cheerleaders (@patriotscheerleaders) on Instagram: "Wishing we were here instead of getting ready for tomorrow's snow storm in FoxBRRo! Laszlo Tarko"



 

Hands up! It's finally game day! #GoPats

2,896 Likes, 17 Comments - Patriots Cheerleaders (@patriotscheerleaders) on Instagram: "Hands up! It's finally game day! #GoPats"



 

Throwin' it back to our swimsuit calendar shoot in Aruba Check out the final product & pick up our 2018 Swimsuit Calendar! (Link in bio) #TBT Photo by Laszlo Tarko

2,029 Likes, 6 Comments - Patriots Cheerleaders (@patriotscheerleaders) on Instagram: "Throwin' it back to our swimsuit calendar shoot in Aruba Check out the final product pick up..."



 

GAME DAY! #LetsGoPats Robert Hare

2,384 Likes, 18 Comments - Patriots Cheerleaders (@patriotscheerleaders) on Instagram: "GAME DAY! #LetsGoPats Robert Hare"



 

It's the final day of summer! We had an amazing summer including an unforgettable swimsuit calendar trip to @divitamarijnaruba! Bring on fall football!

2,634 Likes, 18 Comments - Patriots Cheerleaders (@patriotscheerleaders) on Instagram: "It's the final day of summer! We had an amazing summer including an unforgettable swimsuit calendar..."



 

Dwight Darian

2,370 Likes, 6 Comments - Patriots Cheerleaders (@patriotscheerleaders) on Instagram: " Dwight Darian"



A Philadelphia Eagles Cheerleaders nevű csoport 38 hölgyből áll. 1948-ban alakult Eaglettes néven, majd az 1970-es években Liberty Belles néven szerepelt, jelenlegi nevét pedig az 1980-as esztendők óta viseli.

Bárki jelentkezhet, az éves meghallgatásokat áprilisban tartják. A csapat évente szintén kiadja saját, fürdőruhás naptárát.

Az együttes igazgatója és egyben első számú edzője Barbara Zaun, akit korábban az Egyesült Államok legszebb nőjének választottak meg, nyertese volt a Miss USA-nak.

‪#Eagles Cheerleaders and SWOOP helped send the team off to Minnesota today for #SBLII! #FlyEaglesFly ‬

3,185 kedvelés, 23 hozzászólás - Eagles Cheerleaders (@eaglescheerleaders) Instagram-hozzászólása: "‪#Eagles Cheerleaders and SWOOP helped send the team off to Minnesota today for #SBLII!..."



Sending Symone, our Pro Bowl Cheerleader, off to Orlando today! #VictoryMonday

2,458 kedvelés, 23 hozzászólás - Eagles Cheerleaders (@eaglescheerleaders) Instagram-hozzászólása: "Sending Symone, our Pro Bowl Cheerleader, off to Orlando today! #VictoryMonday"



#FlyEaglesFly

4,490 kedvelés, 73 hozzászólás - Eagles Cheerleaders (@eaglescheerleaders) Instagram-hozzászólása: "#FlyEaglesFly"



Who's ready for next Sunday? #FlyEaglesFly

1,990 kedvelés, 35 hozzászólás - Eagles Cheerleaders (@eaglescheerleaders) Instagram-hozzászólása: "Who's ready for next Sunday? #FlyEaglesFly"



 

Go Eagles! #NYGVsPHI

1,190 kedvelés, 11 hozzászólás - Eagles Cheerleaders (@eaglescheerleaders) Instagram-hozzászólása: "Go Eagles! #NYGVsPHI"



 

It's gameday! Where are you watching #PHIvsKC?

932 kedvelés, 14 hozzászólás - Eagles Cheerleaders (@eaglescheerleaders) Instagram-hozzászólása: "It's gameday! Where are you watching #PHIvsKC?"



 

#VictoryFriday! Walking into the weekend like

1,345 kedvelés, 15 hozzászólás - Eagles Cheerleaders (@eaglescheerleaders) Instagram-hozzászólása: "#VictoryFriday! Walking into the weekend like "



 

Sporting pink wings to support #EaglesCrucialCatch!

1,060 kedvelés, 12 hozzászólás - Eagles Cheerleaders (@eaglescheerleaders) Instagram-hozzászólása: "Sporting pink wings to support #EaglesCrucialCatch!"



ÉRDEKESSÉGEK A SZURKOLÓLÁNYOKRÓL

A cheerleaderek az esetek többségében csak a hazai meccseken buzdítják a csapatot és lelkesítik a szurkolókat, az NFL nagydöntőjére azonban természetesen ők is elutaznak.

A több mint harmincfős „társulat” – akárcsak az NFL-csapat – szigorú szabályok szerint működik, a tagfelvétel is sorozatos megméretésekhez van kötve, számos feltételnek kell megfelelni.

Minden cheerleadernek rendelkeznie kell civil állással és minimum középiskolai végzettséggel. Emellett elvárás a sportos, ápolt, formás és kidolgozott test, s természetesen a megfelelő tánctudás. A cheerleaderek önálló egységet alkotnak, a meccsek mellett fellépnek városi, szervezeti és jótékonysági rendezvényeken is. Az „első csapat” mögött általában van egy juniorszárny is, amely az utánpótlásért felel.

És hogy mennyit lehet keresni ezzel a szakmával? Sokan azt gondolják, hogy a juttatásokból habzsolni lehet az élvezeteket, ám ez nem teljesen van így. Igaz, a cheerleaderek tisztességes pénzt kapnak, ám a fizetésük nem szökik a magasba.

A csoportot vezető lányok, azaz az elit vezetők többet keresnek mint az „átlagos” táncos hölgyek. Természetesen mindegyiküknek van órabére, amelyet például akkor kapnak, amikor a koreográfiákat gyakorolják. A „sima” cheerleadereknek ez nagyjából 9 amerikai dollár (2500 forint), a vezetőknek 9-től 15 dollárig (4200 forintig) terjedő összeg jár.

A mérkőzés más tészta. Akkor 60-70 dollár (16 500-19 500 forint) között kapnak a lányok, a vezetőik nagyjából 100-200 dollár (27 000-54 000 forint) között. Szezononként tehát a lányok „főnökei” 3000-3500 dollárt (835 000-980 000 ezer forint) tudnak keresni, míg a csapat többi tagja 1500-2000 dollárral (420 000-550 000 forint) lesz gazdagabb.

TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK A CHEERLEADEREKRŐL ÁLTALÁBAN

• Számos hollywoodi híresség és tévésztár volt egykor cheerleader. Például Teri Hatcher, aki a Született feleségek című sorozatban Susan Mayer karakterét játszotta. De Megan Fox, akit többek között a Transformersből ismerhetnek a nézők, vagy éppen Eva Longoria is kipróbálta magát a szakmában.

• A cheerleaderek többsége általában fizetéskiegészítésként gondol erre a hivatásra. Többségük diáklány, aki egy kis „zsebpénzt” szeretne keresni, de persze néhány édesanya is van.

• Az NFL-csapatok cheerleadereinek átlagéletkora 25 év.

• Az első, szurkolóhölgyek által alapított csoport 1954-ben alakult. Ők voltak a Baltimore Colts cheerleaderei.

• Legtöbbjük magasan képzett, vannak köztük doktorok, de még vegyészmérnökök is.

 

NFL 2017, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2018. 1. 6. – 1. 7.)
AFC
Jacksonville Jaguars (3.)–Buffalo Bills (6.)
10–3
Kansas City Chiefs (4.)–Tennessee Titans (5.) 21–22
NFC
Los Angeles Rams (3.)–Atlanta Falcons (6.) 13–26
New Orleans Saints (4.)–Carolina Panthers (5.) 31–26
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2018. 1. 13. – 1. 14.)
AFC
New England Patriots (1.)–Tennessee Titans (5.) 35–14
Pittsburgh Steelers (2.)–Jacksonville Jaguars (3.) 42–45
NFC
Philadelphia Eagles (1.)–Atlanta Falcons (6.) 15–10
Minnesota Vikings (2.)–New Orleans Saints (4.) 29–24
KONFERENCIADÖNTŐK (2018. 1. 21. – 1. 22.)
AFC
New England Patriots (1.)–Jacksonville Jaguars (3.) 24–20
NFC
Philadelphia Eagles (1.)–Minnesota Vikings (2.) 38–7
SUPER BOWL 52 (2018. 2. 5.)
New England Patriots (1.)–Philadelphia Eagles (1.) 0.30
*US Bank Stadium (Minneapolis, Minnesota)
ÉLŐBEN A SPORT TV-N ÉS AZ NSO-N!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik