NHL: bejött a kapuscsere a St. Louis Bluesnak, egyenlített

Vágólapra másolva!
2016.05.22. 07:21
null
Jake Allen alaposan kivette a részét a Blues feltámadásából (Fotó: Action Images)
Két elveszített mérkőzés után idegenben egyenlített a St. Louis Blues az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásában: a Nyugati főcsoport döntőjének negyedik találkozóján 6–3-ra nyert a San Jose Sharks otthonában.

Nagyot fordult a világ a Bluesnál: azok után, hogy a főcsoportdöntő második és harmadik mérkőzését is nullára veszítette el, a negyedik találkozón hatszor vette be a csapat a San Jose kapuját, és idegenben egyenlítette ki a párharcot.

Troy Brouwer és Kyle Brodziak is duplázott, míg a rájátszásban először kezdő Jake Allen 31 védést mutatott be a meccsen. Bejött Ken Hitchcock edző várakozása a kapuscserével kapcsolatban:

„Meg kellett hoznom ezt a döntést, kellett valaki, akinek hatására jobban védekezünk. Allen nagy küzdő, a társai pedig nagyobb szenvedéllyel játszottak előtte a saját harmadunkban" – indokolta a szakember később Brian Elliott cseréjét.

A párharc ötödik összecsapását magyar idő szerint keddre virradóra rendezik St. Louisban.

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS

San Jose Sharks–St. Louis Blues 3–6
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

 

Legfrissebb hírek

NHL: győzött reaktivált vezetőedzőjével a Columbus

Amerikai sportok
8 órája

Milánó-Cortina 2026: az NHL szerint jó volt a hokicsarnok próbája

Téli sportok
23 órája

NHL: Nylander hosszabbításban döntött, Kucserov sorozatban kilencedik meccsén brillírozott

Amerikai sportok
Tegnap, 8:59

NHL: kapusbravúr Bostonban, hosszabbítás Salt Lake Cityben, kiütés San Joséban

Amerikai sportok
2026.01.12. 07:48

NHL: tíz (!) gólt rámolt be a Rangers kapujába a Bruins

Amerikai sportok
2026.01.11. 09:02

NHL: Scheifele vezérletével tört meg a Jets rossz sorozata, a Capitals és a Mammoth is simán nyert

Amerikai sportok
2026.01.10. 09:24

NHL: hat gólt kapott Montrealban a címvédő Florida

Amerikai sportok
2026.01.09. 08:44

Elhunyt Glenn Hall, az NHL kapuslegendája

Amerikai sportok
2026.01.08. 08:48
Ezek is érdekelhetik