NHL: hatnál jár az Anaheim; hatot kapott a Pittsburgh

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.06. 07:37
null
Andrej Nestrasil és Michael Hutchinson párharcát két alkalommal a Carolina Hurricanes szélsője nyerte meg a Winnipeg Jets kapusával szemben (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszában az Anaheim Ducks pályaválasztóként három góllal nyert az Arizona Coyotes ellen, a győztes így hatmeccses szériában van. A hatos szám a Pittsburgh Penguinsnek nem hozott szerencsét, ugyanis a Tampa Bay Lightning vendégeként súlyos vereségbe szaladt bele.

 

A Hurricanes nagyon bekezdett a Winnipeg ellen: 10.04 után már 0–4 állt az eredményjelzőn. Innen nem is volt visszaút a hazaiak számára, hiába zárkóztak fel egygólos hátrányra. Bár a Carolina erősen visszavett a tempóból, és a győzelmét az 59. percben tette biztossá. A Pittsburgh góljára hárommal felelt a Tampa Bay, utóbbi aztán 4–3-as vezetésnél a hajrában lőtt duplával rendezte le a vendégeket.

A 8. percben szerzett előnyét a 30. percig megőrizte a Calgary, akkor azonban egyenlített a Columbus, majd a vendégcsapat a 42. percben a győzelmet érő találatot is megszerezte. Ikszes állással kanyarodtak rá a harmadik harmadra a felek az Anaheim–Arizona találkozón, a záró felvonás elején azonban kettővel meglépett a házigazda, amely a végjátékban tovább növelte a különbséget.

NHL
ALAPSZAKASZ
Tampa Bay Lightning
–Pittsburgh Penguins 6–3
Winnipeg Jets–Carolina Hurricanes 3–5
Calgary Flames–Columbus Blue Jackets 1–2
Anaheim Ducks–Arizona Coyotes 5–2

Legfrissebb hírek

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
17 órája

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
2025.12.22. 09:18

Karlsson remeklésével a Canucks sorozatban a negyedik győzelmét aratta az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.12.21. 08:17

NHL: 11 gól Anaheimben, Sherwood-tripla a Canucksban

Amerikai sportok
2025.12.20. 08:48

NHL: McDavid folytatta pazar sorozatát, a pontlista élére ugrott

Amerikai sportok
2025.12.19. 07:20

Sorozatban ötödször nyert a keleten vezető Hurricanes

Amerikai sportok
2025.12.18. 07:35

Történelem az NHL-ben: megvan az első 1000 pontos német!

Jégkorong
2025.12.17. 08:07

NHL: a címvédő Florida idegenben öt gólt vágott a Tampának

Amerikai sportok
2025.12.16. 06:31
Ezek is érdekelhetik