NHL: az összes edzőjét kirúgta a Toronto és a Buffalo

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.13. 10:03
Alig ért véget az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakasza, a tragikusan szereplő Toronto Maple Leafs és Buffalo Sabres is már a teljes edzői stábját menesztette.

A kanadai együttes – amely a világ leggazdagabb hokiklubja a Forbes magazin kimutatása alapján – a 30 csapatos mezőny 27. helyén végzett, mindössze 68 pontot szerzett 82 mérkőzésen; 18 éve volt ilyen gyenge mutatója. Ezek után Peter Horachek vezetőedzőnek, segítőinek, valamint David Nonis főigazgatónak mondtak fel a tulajdonosok. Hiába a jó anyagi helyzet, a csapat 1967 óta nem tudott Stanley-kupát nyerni, ráadásul az utóbbi tíz évben csak egyszer jutott el a playoffba.

A Buffalo utolsó lett 54 ponttal, csak 161 gólt tudott ütni, ez Ted Nolan és stábjának állásába került.
A rájátszásról éppen lemaradt Florida Panthers viszont egy idénnyel meghosszabbította a 43 esztendős cseh Jaromir Jágr szerződését. A Stanley-kupa-győztes, olimpiai és világbajnok csatár 18 pontot gyűjtött 20 találkozón a Florida színeiben. Az aktív hokisok közül Jágr szerezte a legtöbb pontot (1802), gólt (722), gólpasszt (1080), emberelőnyös gólt (204), és játszotta a legtöbb mérkőzést (1550) az NHL-ben.

Legfrissebb hírek

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
2 órája

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
Tegnap, 7:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

Rasmus Dahlin öt pontjával vezette diadalra a Sabrest

Amerikai sportok
2026.01.28. 10:13
Ezek is érdekelhetik