A Heat és LeBron James újra győztes úton

GOBODICS TAMÁS ÉS TÓTH ATTILA (KEZDO5.HU)GOBODICS TAMÁS ÉS TÓTH ATTILA (KEZDO5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.03.25. 09:43
null
LeBron James tarthatatlan volt (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapjának tíz meccsén több fontos kérdésre is választ kaptunk. LeBron James nem felejtett el kosarazni, így nehéz meccsen, de győzött a Miami Heat – miközben nagy riválisa, a Pacers megint könnyűnek találtatott, ezúttal a védekezésével az egész ligát rettegésben tartó Bulls babrált ki vele. A Houston és a Clippers gyakorlatilag bebiztosította a nyugati 3-4. helyet, a Spurs és a Thunder azonban könnyed sikerrel üzent, nem adják az első kettőt. Tovább bonyolódik a keleti és nyugati 8. helyért dúló csata: a Sunsnak és a pályára sem lépő Knicksnek is megnyílt a lehetőség kapuja.

 

Charlotte Bobcats–Houston Rockets 89–100

A triplák döntöttek. A Houston tizenkét hármast termelt be 44 százalékos hatékonysággal, miközben a Bobcats összesen négyszer köszönt be kintről huszonegy próbálkozásból – Harden egyedül dobott ugyanennyit (4/7). A Rockets az utóbbi négy meccsén mindig dobott legalább tíz triplát, ami magával hozza a győzelmeket is, a szezonban 20–4-re állnak akkor, amikor ez teljesül.

Harden folytatta. Bearden 31 pontig jutott 11/19-es mezőnymutatóval és négy triplával. Az utóbbi öt meccsből harmadszor jutott harminc fölé, a szezonban pedig már 18. alkalommal érte ezt el. Rajta kívül Terrence Jones is hatékonyan dolgozott, a sérülésből visszatérő Howard viszont nem tudta igazán megállítani Al Jeffersont–Big Al a húsz pontja mellé tizenegy lepattanót is leszedett.

Nagyon kellett ez a Houstonnak. Hardenék kezdenek lemaradni a nyugati élharcban, a Spurstől hat meccsre vannak, de az előttük álló Clippers is jobb formában van. A Bobcatsnek belefért ez a meccs – amit egyébként Michael Jordan mellett a helyszínen tekintett meg Jadeveon Clowney, a májusi NFL-draft egyik sztárja is.

A Bobcats legjobb dobói: Walker 22/6, Jefferson 20, Henderson 13/6
A Rockets legjobb dobói: Harden 31/12, Jones 18, Parsons 11/6

Atlanta Hawks–Phoenix Suns 95–102

Fordulás után indult be a Suns. A harmadik negyedet 12 ponttal nyerte a vendégcsapat, Eric Bledsoe és Dragic is a második félidőben villogott igazán. A Phoenix kispadja is remekelt: bár csak hárman kaptak komolyabb perceket, a Morris-ikrek és Gerald Green összesen 37 pontot szórt be.

Kyle Korver továbbra is hiányzik. A liga legjobb tripladobója immár harmadik meccsét kénytelen kihagyni hátfájdalmak miatt, ami meg is látszott a Hawks dobásain: mindössze 35 százalékkal tüzeltek a triplavonalon túlról, míg ellenfelük 50-nel, a mezőnymutatóban is 10 százalékos különbség mutatkozott. Hiába harcoltak ki 33 büntetőt, nem tudták mindezt ellensúlyozni.

Harc a nyolcadik helyért. A nyolcadik helyen álló Hawks egyre nagyobb bajba kerül Keleten, mivel a Knicks már csak két meccsnyire van tőle – a Suns viszont ezzel a sikerrel felkapaszkodott a Dallas mellé a nyugati 8. helyre.

A Hawks legjobb dobói: Carroll 19/6, Millsap 19, Teague, Williams 17/6-17/6.
A Suns legjobb dobói: Bledsoe 20/9, Dragic 19/3, Frye 18/12.

Miami Heat–Portland Trail Blazers 93–91

Bosh megint villant a végén. A két csapat decemberi találkozóján az ő buzzer triplájával nyert a Heat, ezúttal bő tíz másodperccel a vége előtt James kosarával már vezettek a floridaiak. Az utolsó Blazers-támadásnál azonban Lillard megverte az emberét, de Bosh a helyén volt, betakarta az irányítót, ezzel megnyerve a meccset a Miaminak.

James kézbe vette a dolgokat. Wade hiányában 23 dobást vállalt LeBron, ebből 12-t már az első negyedben elkövetett. Végül 32 pontig jutott, közte a győztes kosárral. Rajta kívül Bosh és a dupla-duplázó Andersen emelhető ki, de Chalmers is tíz fölé jutott. A Portlandnél nem sikerült ilyen jól Aldridge pontjainak pótlása, Damian Lillard 3/15-ös mezőnymutatóval (1/8 tripla) riogatott, a csapat összességében pedig mindössze 38%-kal célzott.

Megszakadt a sorminta. Nyert a Heat–méghozzá úgy, hogy a Pacers kikapott. A keleti éllovasok gyengélkedéséből egyelőre a trónkövetelő jött ki jobban, de ezzel a meccsel két győzelemre redukálódott a különbség.

A Heat legjobb dobói: James 32, Bosh 15/6, Andersen 13
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 19/3, Williams 17/6, Matthews 15/9

Chicago Bulls–Indiana Pacers 89–77

Brutális védekezés a Bullstól. A Pacers nincs nagy formában, a hazaiak védekezése pedig erre rátett még egy lapáttal. 37 százalékon tartották az Indianát, megnyerték a lepattanó-harcot, és 7 alkalommal blokkoltak. A vendégek mindössze 11 gólpasszt tudtak kiosztani, a center Roy Hibbert 0/5-ös mezőnymutatóval, 5 pattanóval, 5 faulttal és 3 labdaeladással zárt, a Bulls gyakorlatilag teljesen kiszorította ellenfelét a periméterre.

Taj Gibson útban az elismerések felé? A Chicago erőcsatára 23 pontot, 8 pattanót és 1 blokkot könyvelhetett el a kispadról beszállva, és továbbra is versenyben van a Legjobb Hatodik Ember díjáért, illetve az év második legjobb védőötösbe való beválasztásért. Ma az ismét félelmetesen sokoldalú Noah mellett (10 pont, 8-8 gólpassz és lepattanó, 3 blokk) óriási munkát végzett a festékben.

A Pacers a senki földjén. Egyre kellemetlenebb szituációban van az Indy, mivel a Heat közelít, ugyanakkor nyugaton már a Spurs és a Thunder is jobb mérleggel áll, sőt a Clippers és a Rockets is alig van elmaradva. El kell kezdeniük nyerni, különben az esetleges nagydöntős szereplésnél könnyen elveszthetik a pályaelőnyt.

A Bulls legjobb dobói: Gibson 23, Hinrich 18/6, Dunleavy 13/3.
A Pacers legjobb dobói: George 21/3, Hill 17/6, West 14.

Memphis Grizzlies–Minnesota Timberwolves 109–92

A Wolvesnak ennyi volt. A minap tetemes előnyét elherdáló, és a Sunstól kikapó Timberwolves láthatóan kicsit megzuhant, a Memphis Mike Conley (23 pont, 6 gólpassz, 5 lepattanó) vezetésével már az első negyed után 30-15-re vezetett, a Wolves innentől kezdve csak a tisztes vereségért hajtott. A Love-Martin-Rubio agytröszt rossz százalékkal, rossz vállalásokkal járult hozzá a vereséghez, amit az újonc Gorgui Dieng újabb remek estéje (11 pont, 17 lepattanó) nem ellensúlyozhatott.

A Grizzlies nagyon beindult. Nemrég még csak a playoffért küzdöttek Gasolék, ez a győzelem azonban azt jelenti, hogy a hetedik helyet birtokolják, és az előttük álló Warriors-Blazers duó vereségeinek köszönhetően 2 meccsnyire van tőlük az ötödik pozíció. A Macik kezdőjéből senki nem szakadt meg, 30 percnél kevesebb időt játszottak, ezek az apró kis percek és lazább meccsek még sokat jelenthetnek az alapszakasz hátralévő részében.

A Grizzlies legjobb dobói: Conley 23/9, Randolph 17/3, Gasol 14.
A Timberwolves legjobb dobói: Love 16/6, Brewer 15/3, Martin 13.

New Orleans Pelicans–Brooklyn Nets 109–104 – hosszabbítás után

Anthony Morrow ismét lecsapott. Tyreke Evans (33 pont, 10 pattanó, 7 gólpassz) nagyon nagyot játszott Eric Gordon helyén, Anthony Davis hozta a szokásost (24 pont, 14 pattanó, 3 blokk), az i-re a pontot azonban a triplaspecialista tette fel. A rendes játékidő végén 24 másodperc maradt az órán 98-98-nál, ekkor a végletekig lepörgette az órát a Pelicans, Morrow dobása pedig célt tévesztett – a ráadásban viszont már nem volt pardon. A New Orleans utolsó két kosara a hátvéd két triplája volt, ezzel a Pelicans maradt a ráadások specialistája: idén eddig mind az öt ilyen meccsüket megnyerték!

A Netsnek sok volt a back-to-back. Andrej Kirilenko sérülés miatt hiányzott, és bizony elkelt volna a rutinja Davisszel szemben, ráadásul a Brooklyn előző este még Dallasban győzött hosszabbításos meccsen. Ma csak annyira futotta, hogy a 3. negyedben 22 ponttal vezessenek – itt azonban teljesen összeomlottak. A 4. negyed végén 93-98-ról Pierce remeklésével még egyenlítettek, a plusz öt percben azonban már nem sok közük volt az eseményekhez.

A Pelicans legjobb dobói: Evans 33/3, Davis 24, Roberts 17/9.
A Nets legjobb dobói: Pierce 24/12, Williams 23/9, Johnson 15/3.

Oklahoma City Thunder–Denver Nuggets 117–96

Három negyed elég volt. Kevin Durant (27 pont, 8 pattanó) folytatta sorozatát, immár 35. meccsén dobott legalább 25 pontot – mindezt úgy, hogy a negyedik negyedben a padon pihent. A Thunder 41-24-re nyerte az első negyedet, és Russell Westbrook hiánya ellenére is végig kézben tartotta a meccset. Durant mellett több jó egyéni teljesítmény akadt: a kispadról Caron Butler 23 pontot szórt be, Reggie Jackson dupla-duplázott (16 pont, 11 assziszt), az újonc center, Steven Adams pedig 10 pontja és 6 pattanója mellett 6 labdát szerzett.

A Nuggets kifulladt. A meglévő sérültek mellett ma Jan Vesely sem léphetett pályára, ami meg is látszott a Denveren. A kezdőötösből mindenki elérte a 10 pontos határt, a kispad azonban közel sem volt olyan jó, mint ahogyan megszokhattuk. A négyfős kontingenstől a 25 pont nem rossz teljesítmény, de igazi lendületet senki nem tudott adni sem védő, sem támadóoldalon.

A Thunder legjobb dobói: Durant 27/3, Butler 23/9, Jackson 16/9.
A Nuggets legjobb dobói: Lawson 25/6, Miller 12/3, Mozgov 12.

San Antonio Spurs–Philadelphia 76ers 113–91

Austin Daye nagy napja. A Torontótól nemrégiben érkező bedobó negyedik Spurs-meccsén villantott, 22 pontja közé hat triplát rakott, ráadásul hat lepattanót, két labdaszerzést és két blokkot is jegyzett ezen az estén. Ő kapta a legtöbb rádobást a csapatból–igaz, Tony Parker nem játszott, a Duncan-Ginobili-Leonard trió pedig nem kapott többet 26 percnél.

Rossz nézni a Sixerst. A liga legjobb formájában lévő csapata találkozott a legrosszabbal, ennélfogva a végeredmény egy percig sem volt kérdéses. A Philadelphia egy D-ligás csapat benyomását keltette elöl-hátul, ők 40%-kal tüzeltek mezőnyből, a Spurs 56%-kal, Carter-Williams a 17 pontját 5/20-as mezőnymutatóval szenvedte össze–de még a büntetőket is csak 44%-kal értékesítették. Ez volt a 25. vereségük zsinórban, utoljára január 29-én, Bostonban arattak győzelmet – egyetlen meccsre vannak a 2010-11-es Cleveland által tartott negatív rekordtól.

A San Antoniót nem zavarja Parker hiánya. A francia irányító régóta küzd az Achillesével, ennek ellenére 14. meccsüket hozták zsinórban–ez Tim Duncan karrierjének leghosszabb győzelmi sorozata.

A Spurs legjobb dobói: Daye 22/18, Duncan 19, Leonard-Mills 15/3-15/9
A 76ers legjobb dobói: Carter-Williams 17/6, Young 17, E. Williams 14/6

Utah Jazz–Detroit Pistons 94–114

Nem volt jó döntés a magasítás. A Monroe-Drummond ikertorony ellen a Jazz a Favors-Kanter duóval próbálkozott, de nem igazán jött be a húzás. A detroiti páros dupla-duplázott (Monroe: 18 pont, 11 pattanó, Drummond: 19 pont, 14 pattanó, 9/10 mezőnyből), fantasztikusan dobtak, ennek köszönhetően a Pistonsnak már a nagyszünetre megvolt a 20 pontos előnye.

Trey Burke ma nem remekelt. Brandon Jennings nem egy csúcs-irányító, azonban ma nagy falat volt a Utah újoncának. A vendégek irányítója jól dobott, kiosztott 8 asszisztot, miközben ifjú ellenfele sem a dobásait (6/15), sem a passzait (2) nem találta – így pocsékba ment Gordon Hayward parádés estéje (32 pont, 10/19 mezőnyből, 6 gólpassz).

A Jazz legjobb dobói: Hayward 32/9, Burke 15, Kanter 14.
A Pistons legjobb dobói: Stuckey 19/3, Drummond 19, Monroe 18.

Los Angeles Clippers–Milwaukee Bucks 106–98

A kötelező a legnehezebb. A Bucks szoros meccseket játszott eddig a nyugati túráján, ma sem finomkodtak, nekimentek a láthatóan nehezen felpörgő Clippersnek. Chris Paul elég gyenge estén van túl, nem igazán tudta adni a ritmust – szerencsére Blake Griffin (27 pont, 14 pattanó) nem rezelt be a Pachulia-Adrien duótól, azt csinált velük, amit akart. Erre építve az elején megszerzett előnyét nem herdálta el a Clippers, a Bucksnak egyszer sem sikerült átvennie a vezetést.

Ramon Sessions jól szállt be. Az újonc Nate Wolters kéztörése és OJ Mayo kisebb pihenője miatt a nemrég a Bobcatstől megszerzett kombóhátvéd került be a kezdőbe, és ha már ott volt, gurított egy 28 pontos, 7 gólpasszos, 6 lepattanós estét. Sajnos Khris Middletont és Brandon Knightot a LAC nagyon megfogta, velük még a győzelemre is esély nyílt volna.

A Clippers legjobb dobói: Griffin 27, Collison 15/9, Paul 14.
A Bucks legjobb dobói: Sessions 28/6, Pachulia, Adrien 14-14.

NBA
ALAPSZAKASZ

Charlotte Bobcats–Houston Rockets 89–100
Atlanta Hawks–Phoenix Suns 95–102
Miami Heat–Portland Trailblazers 93–91
Chicago Bulls
–Indiana Pacers 89–77
Memphis Grizzlies
–Minnesota Timberwolves 109–92
New Orleans Pelicans
–Brooklyn Nets 109–104 – hosszabbítás után
Oklahoma City Thunder
–Denver Nuggets 117–96
San Antonio Spurs
–Philadelphia 76ers 113–91
Utah Jazz–Detroit Pistons 94–114
Los Angeles Clippers
–Milwaukee Bucks 106–98

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik