NHL: szétlövéssel nyert a Montreal és a Winnipeg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.28. 08:02
null
Jonathan Quick (LA Kings) 25 lövést hárított, járt a társaktól a gratuláció (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszában szétlövéssel nyert idegenben a Montreal Canadiens és házigazdaként Winnipeg Jets. A New York Islandersnek elég volt a túlóra is a Toronto Maple Leafs ellen.



A Devils két és fél perc alatt az első harmad közepére elhúzott hárommal – ebből kettő fóros találat volt –, a Columbus nehezen jött ki a sokkból, és amikor már feljött mínusz egyre, a második harmad végjátékában megint kettőre nőtt a különbség. A házigazdák fél perccel a vége előtt üres kapus góllal biztosították be a sikerüket.

A túlóra második percének végén dőlt el a fordulatos, kilenc gólt hozó New York-i találkozó, amelynek végén Lubomir Visnovsky a házigazda Islanders drukkereit örvendeztette meg. A Chicago Blackhawks 59:48-nál lőtte első gólját, de mivel addigra a New York Rangers már kétgólos előnyhöz jutott, mindez csak a szépítést jelentette a vendégeknek.

A vendégek vezetése után a Flyers fordított Philadelphiában, majd előnnyel várta a második harmadot, amelyben kegyetlenül megsorozták: az öt Sharks-gól – Joe Pavelski hármat vállalt – után nem maradt nyitott kérdés a záró felvonásra. Hasonló gázolásban volt része az Ottawa Senatorsnak, szintén otthon: az első harmadban négy góllal kezdő Detroitban Johan Franzen jutott végül mesterhármasig.

Sidney Crosby 53. percben szerzett fóros góljával még a hajrában is vezetett a Pittsburgh Penguins, de csupán két percig. Az akkor egyenlítő Montreal Canadiens aztán egyetlen sikeres büntetővel elvitte a szétlövést, így a meccset. Hazai oldalról Crosby mellett Jevgenyij Malkin is hibázott... Winnipeg Jets–Phoenix Coyotes párharcban a negyedik párosokra is szükség volt a szétlövésben, ami után a hazaiak ünnepelhettek.

A Florida 0–2, majd 2–4 után is kétgólos hátrányból egyenlített a Washington ellen, aztán az 56. percben érkezett Alekszander Ovecskin, aki eldöntötte a mérkőzést. A Nashville Predators viszont nemcsak egyenlített 0–2-ről – Martin St. Louis duplázott – a Tampa Bay Lightning, hanem az 54. percben a győzelmet érő találatot is megszerezte. A házigazdák mindhárom találata fórból született, négyből, azért ez nem rossz arány.

A Carolina Hurricanesnek nem sok esélye volt a 43. percig háromgólos előnyben lévő Dallas Stars ellen, az LA Kings Calgaryban nullázta le a Flames-t – Jonathan Quick 25 lövést hárított, hatot emberhátrányban –, az Edmonton Oilers hazai közönség előtt hasonlót volt kénytelen elszenvedni a Minnesota Wildtól, amelynek kapusa, Darcy Kuemper 21 lövést hárítva zárt shutouttal, pályafutása során másodszor.

NHL, ALAPSZAKASZ
New Jersey Devils
–Columbus Blue Jackets 5–2
New York Rangers–Chicago Blackhawks 2–1
New York Islanders–Toronto Maple Leafs 5–4 – h.u.
Philadelphia Flyers–San Jose Sharks 3–7
Pittsburgh Penguins–Montreal Canadiens 5–6 – szétlövéssel
Florida Panthers–Washington Capitals 4–5
Ottawa Senators–Detroit Red Wings 1–6
Nashville Predators–Tampa Bay Lightning 3–2
Winnipeg Jets–Phoenix Coyotes 3–2 – szétlövéssel
Dallas Stars–Carolina Hurricanes 4–1
Calgary Flames–Los Angeles Kings 0–2
Edmonton Oilers–Minnesota Wild 0–3

Legfrissebb hírek

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
10 órája

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
Tegnap, 7:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

Rasmus Dahlin öt pontjával vezette diadalra a Sabrest

Amerikai sportok
2026.01.28. 10:13
Ezek is érdekelhetik