NBA: 45 pontos Clippers-siker, Durant-gála, Lakers-bukás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.10. 06:58
null
A Clippers a 26 pontos Blake Griffin (kékben) vezérletével győzte le a Philadelphiát (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján szezonbeli 33. vereségét szenvedte el a Los Angeles Lakers, ezúttal a Chicago Bullstól kapott ki. A Nyugati főcsoportot vezető Oklahoma a 41 pontot szerző Kevin Durant vezérletével hazai pályán megverte a New Yorkot, míg a nap legnagyobb különbségű sikerét a Philadelphia 76erst 45 ponttal felülmúló Los Angeles Clippers aratta.

 

Oklahoma City Thunder–New York Knicks 112–100
Ld:
Durant 41/12, Jackson 19/9, Ibaka 16, ill. Felton 16/6, Stoudemire 16, Anthony 15/3

Egy kicsit végig jobb volt a Thunder. A hazaiak az első negyedben 65%-kal, az első félidőben 59,5%-kal dobtak mezőnyből, a harmadik negyedben pedig egy 10-0-s futással végleg megléptek a Knicks elől. Nem volt igazán nagy előnyük sosem, de stabilan vezettek, tíz százalékkal pontosabban dobtak és nem engedtek könnyű kosarakat (15-4 volt a leindításokból szerzett pontok aránya).

Durant szárnyalt, Anthony szenvedett. Az utóbbi évek két legjobb pontdobója csapott össze, ezt a csatát pedig fölényesen nyerte az idén vezető Durant. 12/22-es mezőnymutatóval, 4/7 triplával és 13/18 büntetővel eljutott 41 pontig, leszedett mellé 10 lepattanót és kiosztott 9 gólpasszt, ráadásul 13-at szórt az utolsó negyedben mindössze két rontott dobással. A vele szemben álló Anthony viszont csupán 5/19-cel dolgozott mezőnyből, így jutott el 15 pontig 7 lepattanóval, 5 gólpasszal és 5 faulttal, ráadásul Durant két dobását is blokkolta.

Los Angeles Lakers–Chicago Bulls 86–92
Ld:
Kaman 27, Hill 15, Marshall 13/9, ill. Noah 20, Gibson 18, Hinrich 17/9

Hullámvasút végén Bulls-siker. Az első és a harmadik negyedben összesen 20 ponttal volt jobb a Chicago, azonban második és a negyedikben a Lakers játszott jobban. A hazaiak a záró felvonásban négy percig pont nélkül tartották ellenfelüket, de így sem volt sok esélyük a sikerre. Joakim Noah remekül játszott (20 pont, 13 lepattanó, 3 blokk, 2 labdalopás), edzője szerint egyszerre volt kemény és okos, Carlos Boozer helyén Taj Gibson (18 pont, 6 pattanó, blokk) méltó társa volt, és a két irányító, Hinrich (17 pont, 5 gólpassz) és Augustin (15 pont, 6 gólpassz) is szépen mozgatta a társaságot. A Bulls mind a 17 büntetőjét a helyére küldte – egyébként csapatszinten zsinórban 35 bedobott büntetőnél tartanak.

Steve Nash kiesése volt a Lakers veszte. Összességében a Lakers Pau Gasolt nélkülöző kezdő frontcourtja mindössze 8 pontot kapart össze, de ez nem volt probléma, mivel a kispadról érkező Chris Kaman (27 pont, 10 lepattanó, 2 blokk) és Jordan Hill (15 pont, 9 lepattanó) kiválóan játszott. A második negyedben alaposan meglepte ellenfelét Mike D'Antoni, aki mindhárom irányítóját (Nash, Blake, Marshall) feltette a pályára, és ennek köszönhetően 11 pontos hátrányból ledolgoztak nyolcat – ekkor azonban előjött Nash lábaiban a sugárzó fájdalom, ami miatt hónapokat kellett kihagynia, le kellett ülnie és nélküle a Lakers lendülete megtört.

Kaman: csere? A kiváló center már pedzegette egy interjúban a napokban, hogy nem érdekli, ha elcserélik, ő csak teszi a dolgát. Ebben a szezonban nem sokat játszott és nem sok labdát kapott, ma viszont 23 alkalommal dobhatott kosárra alig 28 perc alatt – gyakori eset, hogy a keveset játszó, de elcserélni kívánt játékosokat ily módon mutatják meg a vevőknek.

Boston Celtics–Dallas Mavericks 91–102
Ld:
Green 18/9, Rondo 15/9, Johnson 14/12, ill. Nowitzki 20/6, Calderon 18/9, Carter 14/9

A két középső negyedben nyerte meg a Mavs. 15 pontot vert ellenfelére a kiváló csapatjátékot bemutató Dallas a találkozónak ebben a periódusában. A vendégeknél szépen oszlottak meg a feladatok, a kezdőötösben Dalembert kivételével mindenki elérte a 11 pontot, míg a kispadról Vince Carter (14 pont) és Devin Harris (12 pont, 7 gólpassz) vezetésével 36 pont érkezett. A Dallas 43 százalék felett dobott mezőnyből és a triplavonalon túlról, és 20 büntetőjéből 18-at a helyére küldött.

Rajon Rondo mérföldköve. Az első percekben örülhetett a bostoni közönség, mivel a Celtics történetében hatodikként Rondo is elérte a 4000. gólpasszt (végül kis híján tripla-duplázott, 15 pont, 8 lepattanó és 12 gólpassz került a neve mellé). Ezen kívül még az lehetett pozitívum, hogy fiatal nagyember, Jared Sullinger dupla-duplázott (11 pont, 12 lepattanó), Bayless a kispadról beszállva osztott ki 8 gólpasszt, és Chris Johnson 4 triplát szórt be. Az apró kis momentumok azonban nem álltak össze, csapatjátékban most jobb volt a Mavericks.

Halad a Dallas. Sorozatban ötödször nyertek, és már hetedikek nyugaton az egykori Boston-játékos, Rick Carlisle fiai – mondjuk hajtaniuk is kell, mert a tulajdonos Mark Cuban úgy döntött, elkíséri a keleti túrára a társaságot.

Brooklyn Nets–New Orleans Pelicans 93–81
Ld:
Plumlee 22, Teletovic 13/3, Anderson 13/3, ill. Davis 24, Roberts 12/6, Rivers 10

Egy percig sem volt ellenfél a Pelicans. 51-28-ra vezetett a nagyszünetben a Brooklyn, köszönhetően remek védekezésének és annak, hogy a kispadról extra teljesítmények jöttek. A kezdők közül senki nem érte el a 10 pontos határt, de pusztán azért, mert nem nagyon volt szükség a játékukra a második félidőben. A cserék közül Mason Plumlee 22 ponttal és 13 pattanóval jelentkezett, Mirza Teletovic is dupla-duplázott (13 pont, 11 lepattanó), és Alan Anderson is 13 pontig jutott.

Pelicans: ennél csak jobb jöhet. Anthony Davis ismét bizonyította, hogy megérdemelten hívták meg az All-Starra (24 pont, 11/19 mezőnyből, 9 lepattanó) – rajta kívül azonban mindenki betlizett. Csapatszinten 36 százalékkal dobtak, ráadásul Tyreke Evans nem játszott, amiről nem volt hajlandó nyilatkozni Monty Williams vezetőedző.

Nem a büntetők napja volt. A Brooklyn 17/29-cel, a New Orleans 15/27-tel dobott a vonalról, mindkét gárda alatta maradt a 60 százaléknak.

Cleveland Cavaliers–Memphis Grizzlies 91–83 – hosszabbítás után
Ld:
Irving 28/12, Waiters 18/3, Miles 14/9, ill. Calathes 17/6, Johnson 15, Randolph 14

Nem sok hiányzott. Harmadik negyedbeli nagy rohanásának és Mike Brown "minőségi" húzásainak köszönhetően nem csak az egyenlítés, de fordítás is összejött a vendégeknek az első félidőben beszedett kilenc pontnyi hátrányból. A záró etapban a padról érkező James Johnson sorozatban 13 pontot írt a táblára, s két perccel a vége előtt négy ponttal vezetett még a Grizzlies.

A védekezés hozta a meccset a Cavsnek. Varejao tökéletesen levédte Randolphot, a brazil szorításában 0/7-es mezőnymutatót hozott a Grizzlies alapembere, melyet még épp időben vett észre Brown mester. Irving így megmenthette a hazaiaknak a meccset a rendes játékidő végén, akik a hosszabbításban már bedarálták a Memphist. Egy hónapnyi böjt után ismét két egymást követő meccset tudtak hozni a Lovagok, akik ligaelsők a ráadásban megnyert találkozókat illetően (5).

Orlando Magic–Indiana Pacers 93–92
Ld:
Oladipo 23/3, Vucevic 19, Harris 13, ill. George 27/15, Stephenson 16/6, West 14

A történelem ismétli önmagát. A Magic előbb a nyugati listavezető Thundert verte 103-102-re, majd a keleti első Pacerst 93-92-re – ráadásul mindkétszer 17 pontos hátrányból felállva! Az orlandóiak félidőben kilenc ponttal tartottak hátrébb ellenfelüknél, majd ez 17 pontra nőtt (71-54) – innen jött egy 32-8-as hazai roham, amelyből az újonc Victor Oladipo 12 egységgel vette ki a részét. A kispadról beszálló hátvéd volt egyébként a csapat legjobb dobója (23 pont), mellette a dupla-duplázó Nik Vucevic (19 pont, 13 lepattanó) mondható a mérleg nyelvének – no meg a csapatvédekezés.

Paul George jól dobott, de a végén rontott. Hetek óta nagyon rossz a dobóformája a Pacers sztárjának, ma viszont 27 pontot szerzett (10/19 mezőnyből, 5/8 tripla), és a nehéz pillanatokban csapata segítségére tudott lenni – kivéve az utolsó másodperceket. A hátsérüléséből felépülő Lance Stephenson visszatért az Indianába, és néhány másodperccel a vége előtt fantasztikus labdaszerzést mutatott be, a játékszer George-hoz került, aki három védő gyűrűjében eleresztett egy tempót, amely lejött a gyűrűről – az erőcsatár David West a nála fejjel alacsonyabb Oladipóval állt párban a palánk közelében, de a kisember megszerezte a lecsorgót.

A győzelem és a vereség, amely nem oszt, nem szoroz? Némileg meglepő, de a 16-37-es mérleggel álló Magic utolsó öt hazai összecsapását megnyerte, sorozatban harmadik sikerét aratta – de így is a harmadik legrosszabb mutatóval állnak az NBA-ben. A Pacers ezzel a vereséggel is ligaelső, a keleti második Miami három győzelemnyi, kényelmes távolságban van tőlük.

Washington Wizards–Sacramento Kings 93–84
Ld:
Nene 18, Gortat 17, Beal 16/12, ill. Thomas 30, Cousins 14, McLemore 11

Az első félidő megalapozta a Wizards sikerét. A hazaiak csupán három labdát adtak el a nagyszünetig, vezettek is 12 ponttal, pedig John Wall egyetlen gólpasszt sem osztott ki. A folytatásban aztán többet hibáztak a fővárosiak, de a Kings nem tudott közelebb férkőzni.

Botrányosan dobott a Sacramento. Rudy Gay 2/11-es, DeMarcus Cousins 3/16-os mezőnymutatót hozott össze, ennek köszönhetően a Kings 35%-kal célzott mezőnyből és a triplavonal mögül is csupán 18%-kal. A harmincat szóró Thomas is 50% alatt maradt, rajta kívül más nem is tudott komoly pontmennyiséget szerezni. A Wizardsnál Ariza és Webster fogott ki gyenge dobóformát, de így is öten érték el legalább a tíz pontot.

Átszakad a gát? A Wizards újra 50%-on áll – kilencedszer a szezonban. Eddig sosem tudták átlépni ezt a határt, a következő meccsük mindig vereséggel zárult, kedden a Clevelandhez látogatnak

Los Angeles Clippers–Philadelphia 76ers 123–78
Ld:
Griffin 26, Crawford 21/9, Collison 12/3, ill. Wroten 21, Young 15/3, Carter-Williams 14

12 perc alatt eldőlt. Rögtön az első negyedben egyértelművé tették a hazaiak, hogy nem lesz kérdés, hat perc után 30-5-re vezettek, az első negyed végén pedig 46-15 állt az eredményjelzőn. Ez egy 2001-es Timberwolves-győzelem óta a legnagyobb különbség a nyitó szakasz után, a 123-78-as végeredmény pedig a legnagyobb különbségű győzelem a franchise történetében, de a meccs egy pontján volt közte 56 is...

Sixers lenullázva, a Clippers magasai szárnyaltak. A vendégek száz mezőnydobást kíséreltek meg, de ebből mindössze 27 talált bele a gyűrűbe, 28 triplájukból mindössze három. A hazaiak 59 lepattanót szereztek és 60 pontot értek el a festékből, köszönhetően a dupla-duplázó (26 pont, 11 lepattanó, 6 gólpassz, 11/14 mezőnyből) Griffinnek és a szintén dupla-duplázó (10 pont, 20 lepattanó, 4 blokk, 4/5 mezőnyből) Jordannek.

Chris Paul visszatért. A Clippers szupersztárja 18 meccs után játszott újra, és 16 másodpercbe telt kiosztania egy gólpasszt Blake Griffinnek. Végül szűk 23 perc alatt hét pontot (3/6 mezőnyből), 8 gólpasszt és négy labdaszerzést tudott felmutatni – bemelegítésnek tökéletes volt ez a meccs.

 

NBA
ALAPSZAKASZ
Oklahoma City Thunder–New York Knicks 112–100
Los Angeles Lakers–Chicago Bulls 86–92
Boston Celtics–Dallas Mavericks 91102
Brooklyn Nets–New Orleans Pelicans 9381
Cleveland Cavaliers–Memphis Grizzlies 9183 – hosszabbítás után
Orlando Magic–Indiana Pacers 9392
Washington Wizards–Sacramento Kings 9384
Los Angeles Clippers–Philadelphia 76ers 12378

Legfrissebb hírek

Tízpontos hátrányból fordított az Oklahoma City, ismét ikszre áll az NBA döntője

Amerikai sportok
2025.06.14. 07:39

NBA: Gilgeous-Alexander sokat rontott, megint vezet a Pacers

Amerikai sportok
2025.06.12. 07:32

SGA vezérletével egyenlített a döntőben a Thunder – videók

Amerikai sportok
2025.06.09. 07:30

A Pacers óriásit hajrázva nyert Oklahoma Cityben az NBA-döntő első meccsén

Amerikai sportok
2025.06.06. 06:47

Hatalmas favorit az OKC az NBA-döntőben, amelyben két luxusadó mentes csapat találkozik

Amerikai sportok
2025.06.05. 17:31

Sima hazai győzelemmel 2012 óta először NBA-döntős az OKC – videók

Amerikai sportok
2025.05.29. 08:21

Az óriási verés után megrázta magát az Oklahoma, már csak egy lépés hiányzik az NBA-döntőhöz

Amerikai sportok
2025.05.27. 07:37

NBA: az idényben egyszer sem kapott ekkora verést az Oklahoma

Amerikai sportok
2025.05.25. 09:03
Ezek is érdekelhetik