NHL: harcban maradt a címvédő, a Kings nyerte a 7. meccset

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.29. 06:57
null
Egy korongnak itt még épp van hely – gondolhatta Justin Williams, és vezetéshez juttatta a Kingset (Fotó: Action Images)
A Los Angeles Kings hazai pályán 2–1-re legyőzte a hetedik meccsen a San Jose Sharksot az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásában, így bejutott a Nyugati főcsoport döntőjébe.

Továbbra is veretlen maradt hazai pályán a playoffban a Kings, ez pedig azt jelenti, hogy a St. Louis Blues és a San Jose Sharks kiejtése után készülhet a főcsoportdöntőre.

Az este hőse Justin Williams volt, aki kétszer is bevette Antti Niemi hálóját az összecsapáson. A második harmad elején emberelőnyből rafinált góllal szerzett vezetést, miután a kapu mögül bekotorta a pakkot a jobb oldali kapuvas mellett, ami éppen átcsorgott a gólvonalon, majd nem sokkal később egy gyors ellentámadás végén Anze Kopitar passzát váltotta kíméletlenül gólra (Szlava Vojnov mindkét találatnál asszisztot jegyzett).

A Sharks Danny Boyle takarásból elengedett bombájával szépített a harmadik játékrész elején, ám a folytatásban hiába kockáztatott sokat a San Jose, Jonathan Quicken nem lehetett még egyszer kifogni. Az amerikai kapus 25 védéséből 13-at az utolsó periódusban mutatott be.

A Kingsnek az 1993-as konferenciadöntő, Wayne Gretzky tengerentúlon sokat emlegetett mesterhármasa óta ez volt az első hetedik mérkőzése, amit megnyert a rájátszásban. Ráadásul a Los Angeles-iek eközben 14 meccses győzelmi sorozatot építettek fel hazai pályán, ami franchise-rekord.

Darryl Sutter csapata a magyar idő szerint csütörtök hajnalban szintén hetedik meccset vívó Chicago–Detroit páros győztesével folytatja a főcsoportdöntőben: amennyiben a Blackhawks nyer, a Kings idegenben kezd, ha a Red Wings jut tovább, Los Angeles-i folytatás következik.

A mérkőzés összeefoglalója

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 7. MÉRKŐZÉS
Los Angeles Kings–San Jose Sharks 2–1
(0–0, 2–0, 0–1)
Gólszerzők: J. Williams (2), ill. Boyle
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–3, a Los Angeles Kings javára

Legfrissebb hírek

Három mérkőzés hosszabbítás után, egy szétlövéssel dőlt el az NHL-ben – videó

Amerikai sportok
6 órája

NHL: Brad Marchand 1000. pontja, kiütéssel nyert a Stars

Amerikai sportok
Tegnap, 8:55

NHL: Roslovic volt a nyerőember, ismét hosszabbításban nyert az Edmonton

Amerikai sportok
2025.11.13. 07:17

NHL: a Colorado megszakította az Anaheim nagy sorozatát

Amerikai sportok
2025.11.12. 07:38

NHL: hosszabbítások és gólzáporok játéknapja

Amerikai sportok
2025.11.11. 06:58

NHL: MacKinnon ötpontos meccse, a Colorado legyőzte a Vancouvert

Amerikai sportok
2025.11.10. 08:47

NHL: négyen dupláztak a bajnoki döntős Edmonton ellen

Amerikai sportok
2025.11.09. 07:44

Jégkorong NEK: a magyar válogatott legyőzte a házigazda franciákat

Jégkorong
2025.11.08. 22:10
Ezek is érdekelhetik