NHL: 7-1-re nyert a Washington, 5-4-re a Pittsburgh

2013.03.08. 08:21
null
Ovecskinék ismét győzelmet ünnepelhettek (Fotó: Action Images, archív)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának legutóbbi játéknapján parádézott a szezont pocsékul kezdő, de sorozatban immár harmadik sikerét arató Washington. A Capitals az egy gólt és két asszisztot is jegyző Alekszandr Ovecskin remeklésének is köszönhetően nyert 7–1-re a Florida ellen. A Pittsburgh remek meccsen 5–4-re nyert a Philadelphia vendégeként, a bajnok Los Angeles pedig otthon kapott ki 5–2-re a Dallastól.      

Alekszandr Ovecskinék elkezdték a szezont! Legalábbis erre enged következtetni, hogy a Washington – azóta, hogy az idény elején 22 találkozójából 12-t elveszített – egyhuzamban immár a harmadik sikerét aratta, ezúttal a Floridának lőtt egy hetest.

A Capitals nagyon bekezdett, ugyanis már nyolc perc elteltével 4–0-ra vezetett, ez volt a csapat történetének második leggyorsabb, egymás után sorozatban ütött négy gólja. Ezt követően a második harmadban még egy, míg a záró játékrészben további két találatot ért el a hazai csapat, amely végül 7–1-re győzött. A fővárosiak két vezére az egyaránt egy gólt és két asszisztot jegyző Ovecskin, Mike Ribeiro páros volt.


WASHINGTON–FLORIDA 7–1

A nap egyik legjobb meccsét játszotta a szintén hármas győzelmi szériát számláló, a Keleti főcsoportban második helyen álló Pittsburgh, amely Philadelphiában nyert 5–4-re. Egy harmad után a Flyers 4–1-re elhúzott, ám a folytatásban már csak a Penguins lőtt gólokat. A vendégsikerből Chris Kunitz két góllal és egy assziszttal, Sidney Crosby pedig három gólpasszal vette ki a részét.

Kilenc találat esett a Phoenix–St. Louis meccsen is. A hazaiak a második játékrész elején 2–1-re vezettek, de ezután Patrik Berglund duplázott, és a Blues végül 6–3-ra felülkerekedett. A bajnoki címvédő Los Angeles is otthon szaladt bele a késbe a Dallas ellen – a 41 éves, kétgólos Jaromír Jágr vezette Stars 5–2-re diadalmaskodott.

NHL
ALAPSZAKASZ, 46. JÁTÉKNAP

Boston Bruins–Toronto Maple Leafs 4–2
Carolina Hurricanes–Montreal Canadiens 2–4
Columbus Blue Jackets–Vancouver Canucks 2–1 – hosszabbítás után
New Jersey Devils–Buffalo Sabres 3–2 – szétlövéssel
New York Islanders–New York Rangers 1–2 – h.u.
Philadelphia Flyers–Pittsburgh Penguins 4–5
Washington Capitals–Florida Panthers 7–1
Detroit Red Wings–Edmonton Oilers 3–0
Tampa Bay Lightning–Winnipeg Jets 1–2
Phoenix Coyotes–St. Louis Blues 3–6
Los Angeles Kings–Dallas Stars 2–5

Legfrissebb hírek

Szongoth Domán úgy érzi, öt nap alatt is rengeteget tanult Buffalóban

Jégkorong
5 órája

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
2026.07.02. 19:52

Szongoth Domán valószínűleg a kanadai juniorbajnokságban folytatja

Jégkorong
2026.07.01. 16:00

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
2026.06.30. 14:38

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
2026.06.29. 14:51

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Szongoth Dománt draftolta a Buffalo Sabres!

Amerikai sportok
2026.06.27. 21:18

Hat taggal bővül az NHL Hírességek Csarnoka

Amerikai sportok
2026.06.23. 11:49
Ezek is érdekelhetik