NBA: James, Durant és Bryant is az év csapatában

MTI MTIMTI MTI
2012.05.24. 21:57
Többek között LeBron James, az alapszakasz legértékesebb játékosa, illetve Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers legjobbja is bekerült az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) mostani szezonjának csapatába.

A legjobbak ötösébe James került be a legtöbb szavazattal, a 120 voksolóból 118 jelölte a legjobbak közé. A Miami Heat kosarasa pályafutása során hatodszor érdemelte ki ezt az elismerést.

Bryant már tizedik alkalommal lett a liga első csapatának tagja, s ezzel – többek között Michael Jordannel és Kareem Abdul-Jabbarral holtversenyben – az NBA történetének második „legeredményesebbje”. Csupán Karl Malone volt nála többször, 11-szer a legjobbak között.

A bajnokság kezdőötösének még Kevin Durant (Oklahoma City Thunder), Dwight Howard (Orlando Magic) és Chris Paul (Los Angeles Clippers) a tagja.

Érdekesség, hogy a rájátszásban már csak James és Durant érdekelt, a Miami a keleti elődöntőben 3–2-re vezet az Indiana Pacers ellen, míg Durant – éppen a Lakers legyőzésével – bejutott a nyugati döntőbe.

Legfrissebb hírek

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
14 órája

A Philadelphia 76ers hivatalosan is bejelentette LeBron Jamest

Amerikai sportok
2026.07.27. 17:30

LeBron James a Philadelphia 76ersben folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2026.07.24. 18:48

LeBron James elhagyja a Lakerst, máshol kíván játszani

Amerikai sportok
2026.06.30. 19:29

AJ Dybantsát választotta a draft első helyén a Washington Wizards

Kosárlabda
2026.06.24. 09:28

NBA: LeBron James vezérletével a Lakers kiütötte a Houstont

Amerikai sportok
2026.05.02. 08:55

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
2026.03.19. 08:58

Nagy diadalnak szólt a dob San Antonióban; LeBron James megdöntött egy újabb NBA-rekordot

Amerikai sportok
2026.03.06. 07:39