NHL: sorozatban hetedszer nyert a Detroit, menetel a Minnesota is

Vágólapra másolva!
2011.12.03. 07:03
null
Filppulának (balra) és Franzennek ezúttal is <br />volt oka az örömre – a Detroit nyert, mindketten gólt <br />szereztek (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 56. játéknapján tovább folytatták menetelésüket a Nyugati főcsoport élcsapatai. A konferenciát vezető Minnesota 4–2-re nyert a New Jersey ellen, míg a második helyen álló Detroit sorozatban a hetedik sikerét könyvelhette el a Buffalóval szemben elért 4–1-es győzelemmel.

A New Jersey jól kezdett a Nyugati főcsoportot vezető Minnesota ellen, hiszen Zach Parise révén már a 3. percben megszerezte a vezetést, ezt követően viszont jobbára a hazaiak lőtték a gólokat. A Wild első négy lövéséből három utat talált a Devils kapujába, így nyolc perc után cseréltek a vendégek, a 39 éves kanadai legendát, Martin Brodeurt a svéd Johan Hedberg váltotta. Neki nem ment rosszul a védés, hiszen 12-ből 11 lövést hárított, de a New Jersey 3–1-es hátrányból már nem tudott felállni.

Érdekesség, hogy a minneapolisiaknál is volt kapuscsere, Niklas Bäckström helyére egy harmad után Josh Harding állt be, aki a kapuja felé tartó mind a 22 lövést védeni tudta. A hazai sikerben fontos szerepet játszott a kétgólos Kyle Brodziak is.

A Wild ebben a szezonban 16-szor került 1–0-s hátrányba, ebből a mostani meccsel együtt tíz alkalommal nyerni tudott aztán – az előző idényben a teljes szezonban is csak nyolcszor fordult ugyanez elő a csapattal.

A Minnesota mellett a Detroit is menetel a Nyugati főcsoportban, sorozatban hetedszer győzött – jelen pillanatban ez a leghosszabb győzelmi sorozat a ligában. A Buffalo elleni idegenbeli találkozót tulajdonképpen az első 15 percben szerzett három góllal lerendezte a Red Wings, amely végül 4–1-re győzött.

A Philadelphia hosszabbításban verte meg az Anaheimet, míg a Colorado–St. Louis és a Chicago–New York Islanders összecsapáson egyaránt szétlövés döntött a hazaiak javára. A Blackhawks annak ellenére nyerni tudott, hogy az Islanders ezúttal lőtt legtöbbször kapura eddig ebben az évadban (41-szer).

 

NHL
ALAPSZAKASZ, 56. JÁTÉKNAP
Buffalo Sabres–Detroit Red Wings 1–4
Minnesota Wild–New Jersey Devils 4–2
Chicago Blackhawks–New York Islanders 5–4 – szétlövéssel
Colorado Avalanche–St. Louis Blues 3–2 – szétlövéssel
Edmonton Oilers–Columbus Blue Jackets 6–3
Anaheim Ducks–Philadelphia Flyers 3–4 – hosszabbítás után
Legfrissebb hírek

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
Tegnap, 7:53

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14
Ezek is érdekelhetik