A Canucks őrült csatában lett Stanley-kupa-döntős

Vágólapra másolva!
2011.05.25. 08:31
null
A vancouveriek örülhettek az őrült csata végén (Fotó: Reuters)
A Vancouver Canucks a másodszori hosszabbításban 3–2-re győzött a San Jose Sharks ellen az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) nyugati döntőjének ötödik meccsén, és ezzel 4–1-re megnyerte az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcot, így bejutott a Stanley-kupa-fináléba.

A Vancouver hatalmas csatában biztosította a helyét a Stanley-kupa-döntőben a San Jose ellen megnyert negyedik meccsel. Pedig a kanadai csapat majdnem kikapott, és csak 13.2 másodperccel a rendes játékidő vége előtt egyenlített.

Ryan Kessler úgy talált be az utolsó pillanatban, 2–1-es hátrányban, hogy Roberto Luongo kapus már nem volt a pályán.

A vancouveriek aztán a második ráadásban Kevin Bieksa szerencsés találatával megnyerték a mérkőzést, így 17 év után játszhatnak újra nagydöntőt. A Canucks legutóbb 1994-ben jutott be a Stanley-kupa-fináléba, amelyet hétmérkőzéses küzdelemben elveszített a New York Rangersszel szemben.

A kanadai együttes kapusa, Luongo 54 alkalommal védett, míg Bieksa elé a plexiről pattant a korong a második hosszabbításban, és még mielőtt a Sharks játékosai észrevehették volna, hogy hol van a pakk, a játékos Antti Niemi kapujába lőtt.

A Canucks napra pontosan 17 évvel a legutóbbi nagydöntőbe kerülés után nyerte meg a párharcot, és a harmadik alkalommal küzdhet a Stanley-kupáért a klub negyvenéves történetében.

A vancouveriek hazai pályán kezdik majd a finálét a Boston Bruins és a Tampa Bay Lightning keleti küzdelmének győztese ellen (a bostoniak vezetnek 3–2-re), amelyben a Montreal Canadiens 1993-as sikere után nyerhet ismét kanadai csapat.

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Vancouver Canucks (1.)–San Jose Sharks (2.)
3–2 – kétszeri hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc végeredménye: 4–1, a Vancouver javára.

 

Legfrissebb hírek

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
Tegnap, 7:53

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14
Ezek is érdekelhetik